Kurvannya

Aki értő szemmel figyeli a hazai politikai csatározásokat, amelyek manapság jobbára -- potens pártellenzék hiíján -- a Fidesz-KDNP egyre gyalázatosabb PR-akciói tulajdonképpen, az láthatja, hogy a 2/3-nak nevezett és itthon valamin külföldön egyaránt a demokratikusság hazugságával agyon hivatkozott hatalomlegitimációs mítosz épp a napokban-hetekben bomlik atomjaira.
Nem elég, hogy az orosz- és keletbarát politizálást megelégelve, s e miatt nyilvánvalóan az elsíbolható EU-s pénzek várható megapadását sejtve Simicska Lajos kisasszézott a "kétharmad" mögül (ki tudja hány fidesznyik hívőt szipkázva el a "kétharmadból"), de ráadásul úgy is néz ki, hogy Orbán most végtelenül elszámítva magát, mindent egy lapra tett föl.

A Déli Áramlat beruházásának befulladása és az OPEC (tkp. a szaúdiak) döntése, amely alapján nem mérséklik a kőolaj-kitermelést, egyértelműen azt mutatja, hogy Putyin nagy álma, a Szovjetunió gazdasági feltámasztása az Oroszországhoz fűződő ún. orosz közel-külföld Moszkvához kötése egyértelműen elbukott. Voltak már jelei ennek, pl. az ukránok és oroszok közt kialakult helyzet az ukrajnai polgárháború során, amelyben Moszkvának nem sikerült egyszer sem egyértelműen fölébe kerekednie a nyugati orientációt áhító Ukrajnának, de egyik sem fenyegetett Oroszország számára olyan pusztító veszélyekkel, mint a brisbanei G20-as csúcstalálkozó után immár kézzelfogható közelségbe került EU-USA bojkott és gazdasági büntetőcsomag.
Ebben a helyzetben a Nyugattól függő, de Kelet, elsősorban Oroszország felé tapogatózó Orbán-rezsim két tűz közé szorult, mivel a kormányfő politikailag elnavigálta magát. Magyarország az EU-ból való kilépése nem reális alternatíva (erről képességeihez mérten Simicska Lajos igyekszik is gondolkodni), és a jelen külpolitikai helyzetben semmiféle oroszellenes lépés elbagatellizálása vagy elkomolytalankodás sem reális alternatíva, ezt nem tehetik meg.

Látszólag az EU fő hatalmának számító Németországot irányító CDU a EP-ben megvédi Orbánékat, de ennek bizonyos ára van, amit az oroszok elleni szankció maradéktalan teljesítésével fizetnek meg. Az amerikaiak oldaláról pedig a legutóbbi, McCain-féle nyilatkozat óta egyértelmű, hogy a jövőre esedékes elnökválasztás sem hoz változást -- a Fidesz és személyesen Orbán Viktor is elvesztették valamennyi valaha volt barátjukat a tengeren túlon.


Emellett nem szabad elfelejteni a civil társadalom egyre inkább artikulálódó, és egyre határozott formákban kifejeződő akaratát a kormányfő és a kormányzó elit leváltására vonatkozólag.

A kialakult helyzetben szerintem Orbán Viktor és a hozzá kötődő hatalmi elit leváltása csak idő kérdése. Maximum pár év, és menekülniük kell, vagy börtönbe fognak kerülni. A kérdés továbbra is az, hogy miféle őrségváltás várható...

Régen fordultam már elő erre -- olyan érzés ez, mint amikor a kapitány évek múltán visszatér elsüllyed hajója roncsait szemlélni. Történt közben ez-az, amiről ez a napló nem tud, de mindegy.

Létünk újra alámerül tíz-tizenöt vagy húsz évre, lehet, hogy sosem érem meg a boldog napot, amikor társadalomépítő munkába kezd a magyar nép ahelyett, hogy szisztematikusan butított és önmaguktól is butuló tagjai egy-egy korbácsrángásnak örülve -- hogy nem épp az ő hátukon csattan -- hűsgéesküt fogadjanak egy önjelölt, diktatórikus hajlamú, a mesteri politikai hadakozáson kívül semmi máshoz nem értő, minden jogintézményünket a politikai harc eszközévé lefokozó senkinek, aki aztán a maffiacsaládokra emlékezető módon szervezett bandájával minden kulcspozíciót elfoglalva valójában is uralkodjon a plebsz felett és együtt megnyomrítsák a tulajdon orruknál távolabb látókat és a szellemi rabszolgák életénél többre vágyókat.

Mert sajnos ez ma Magyarország.

.

Jól kezdődik az év eleje, az MSZP és az E2014 a választási összefogás kibővítéséről határozott, hogy minél egységesebben állhassanak ki az így is Orbán Viktor képére és hasonlatosságára megalkotott, monolit egészként viselkedő Fidesz-KDNP hatalmi "koalíciójával" szemben.

Nehéz szülés volt, és az az igazság, hogy fájdalmas is. A magyar liberálisok ismét be kell álljanak a "nagytestvér" MSZP árnyékába, s a személy, akit néhány hónappal ezelőtt én magam is Magyarország a 2014-es választások megnyerésére legalkalmasabb miniszterelnök-jelöltnek gondoltam, Bajnai Gordon valószínűleg nem lesz már miniszterelnök-jelölt. Ugyanakkor azt is kell látni, hogy sajnos sem Bajnai, sem Mesterházy nem voltak elég ravaszak és ügyesek ahhoz, hogy teljes egészében átlássák a sakktáblát, amin játszanak. A magyar politikai életben -- bármilyen fájdalmas nekem ezt most kimondani -- egy ilyen személy van, az pedig a sokak által szeretett és még többek által gyűlölt Gyurcsány Ferenc. (Orbán Viktor méltó ellenfele ebben is, habár Orbán már régen nem ezt a nemes egyiptomi játékot játssza a politikában, hanem valami teljesen mást, a hatalmi sakk dominatus- vagy császárkori elfajzott változatát...)
Igen, Gyurcsány ügyes volt, ravasz mint a róka és taktikus. Tudta, hogy nélküle nem lesz baloldali összefogás, és akár tetszik, akár nem, azt is ki kell mondani, hogy a demokratikus ellenzék politikusai közül egyedül ő képes még mindig arra, hogy mozgósítsa a szavazatokat. Mesterházy azt tudja, amit: ül irdatlan harci elefántja, az MSZP nyergében, ami önmagában azért, mert a legnagyobb még élő állat a térfélnek ezen az oldalán máris rengeteg szavazatot jelent. Elirányítja ő ezt a behemótot erre-arra, talán még megmozgatni is lesz ereje, hogy megtáncoltassa vele a Fideszt, de vajon képes lesz-e megfékezni, amikor majd muszáj? Hát tényleg nem tudom, viszont nagy a gyanúm, hogy kívülem más se...

Bajnai, hiába volna a legszimpatikusabb mindhárom közül, hiába építette a kampányát a fiatalok megszólítására, őket -- már legalábbis a gondolkodni kevésbé szerető többséget -- a Jobbik már elhappolta. Liberális fiatalság gyakorlatilag csak a fővárosban van -- ők meg magukban véve kevesek,de ilyen Juhász Péter-félékkel összefogva csakis ők lehetnek a célpont, sajnálom. Fajsúlyosabb társak kellettek volna Gordon, de a te pártodban egyedül neked van igazi közéleti súlyod.

Remélem a tárgyalások során sikerül a lehetőségeket előre kisakkozó ravasz Gyurcsánynak meggyőznie a többieket, hogy nem csak ő nem lehet már ebben az országban soha győztes miniszterelnök-jelölt, és nem csak Bajnai Gordonnak kell lemondania a győzelem érdekében a 2014-es miniszterelnök-jelöltségéről, de Mesterházy Attila is jobban teszi, ha átengedi valaki másnak a lehetőséget idén. Meggyőződésem, hogy az ő személye legalább ugyanannyi szavazatot taszít el a majdani választási egységkoalíciótól, amennyit Gyurcsányé most potenciálisan hozott.
Nehéz helyzet, mivel valamennyi koalíciós partner szavazói joggal elvárhatják, hogy az ő jelöltjük legyen a miniszterelnök kihívója. Épp ezért lenne okosabb, taktikusabb lépés most végre megnevezni valaki mást. Ha Bajnai várt volna eddig, most lehetne ő ez a személy, de sajnos nem tehette. Előröl kell kezdeni a keresést és befejezni nagyon gyorsan, hogy a választásokat többnyire személy-személy elleni küzdelemnek fölfogó magyar választópolgároknak legyen idejük megismerni az új miniszterelnök-jelöltet, Orbán Viktor 2014-es kihívóját.

Srácok, Attila, Gordon, Feri és a többiek! 

Ha nagyon meg akarjátok alázni Viktort és nekem, a majdani szavazótoknak is a kedvemre akartok tenni, akkor légyszi, állapodjatok meg egy női jelöltben. Olyanban, aki a liberálisoknak is jó, az MSZP-seknek tkp. mindegy és akit a DK-sok is el tudnak fogadni. Remek tanácsadói lesznek, ne féljetek: ti magatok.
Kellemes, piszokgyors és eredményes töprengést kívánok!

U.I,: Még jól is jöhet ez a késői kihívó-megnevezés. Így legalább a fideszeseknek nem marad ideje lejáratni az új jelöltet...

Drága szép liberális jogvédő szívem csücskei! Nem értettek ti a bulvárkommunikációhoz!

Értem a felháborodásotokat, gondolatban Majtényi Lászlóval is, Tamás Gáspár Miklóssal is együtt bólogattam, amikor azt fejtegették, hogy szegény Orbán-lányok (Ráhel és Sára) szendvicsben táncikáló képét vegyék le a 444.hu lapról, merthogy nincs nekik emiatt (normális) gyermekkoruk, meg egyébként is, ennek a két szegény lánykának összesen annyi a bűne, hogy az Orbán Viktor gyerekei, ahhoz meg, hogy az apjuk miniszterelnök-e vagy sem, éppenséggel semmi közük.

Szívem szerint igazat adnék nekik, úgy ahogy van, mert szerintem is rém ízléstelen, amit a 444.hu művel. Ment legyek attól, hogy magam is linkeljem a képet. Csakhogy...

Az van, gyerekek, hogy nincs kedvem írni.

Teng-leng itt néhány kósza bájt a fejemben, de hogy billentyűzetet ragadjak és bepötyögjem amire gondolok már nemigen van kedvem. Hadd csinálják csak a hivatásos újságírók! Ők úgyis tudják, hogy mi, hol, merre mennyi, ergo sokkal kevesebbet tévednek tényeket illetően, mint én. Ráadásul általában jobban is van védve a seggük, mint az enyém.

Na, ez a tényekben való tévedés amúgy nem egészen így igaz, mert aki a kádári és a posztkádári Magyarországon nőtt föl, és idejekorán kinőtt az agya, az pontosan és 1000%-ra tudja, érzi, hogy mik azok a tények, amiket el akarnak hallgatni előle, vagy amiket nem lehet kimondani, történetek, amiket nem szabad elmesélni, mert aki kimondja, elmeséli őket, annak máris a nyakába akasztottak valami szaftos kis pert, hogy valami hazudós, gerinctelen kis ügyvéd a szart is kiverje belőle a bíróságon, a joghoz hülye bíró pedig en block beszopja az egészet és az alapján ítéljen, ellene, vagy kaphat még ennél sokkal rosszabbat is. Szóval ebből is elegem van.

De nem oly becses az irhám, nyugi... előbb-utóbb befejezem, minthogy egészében szótlanul kibírnám.

Csupán úgy érzem, hogy egy picit belefáradtam. (Mert egész népemet nem fogom, mert nem lehet tanítani.)

Hazafelé araszolgatva a városi csúcsforgalomban, egyre többször fordul elő velem, hogy a pirosnál álló másik kocsiba átpillantva egy, a belső visszapillantó tükörre hurkolt olvasón akad meg a tekintetem. Én úgy vagyok vele, meg gondolom mások is, hogy ne legyen a kocsiban olyan dolog, amit esetleg nem használok, ne foglalja a teret.

Tehát az olvasó eszerint egyértelműen használatra van, ráadásul mindjárt kéz alatt, így valószínű, hogy gyakran használják is. Az olvasó, mint tudjuk, amúgy imádkozásra van. A tükörre olvasót akasztó ember tehát az átlagnál ájtatosabb, piros lámpánál elmormol egy-két üdvözlégyet vagy miatyánkot, aztán hajt tovább. De vajon nem zavarja-e ez a mánia a biztonságos közlekedést? Mert mi van, ha pl. hirtelen akkor vált zöldre a lámpa, amikor a közepén van az imádságnak? Szabad azt akkor abbahagyni, és mintha mi sem történt volna, továbbrobogni?

Persze kézenfekvő egy másik megoldás is: az, hogy valójában nem a sofőr ájtatoskodik vele, hanem az utasoknak van (a visszapillantón az anyósülésen ülőnek, hátul meg gondolom külön), hogy egy-egy durvább előzés, pirosba hajló sárgán való áthajtás alkalmával kifejezhessék hálájukat az Istennek, amiért egészségben, és épen megtartotta őket.
E verzió szerint tehát az olvasó jelenléte ön- és közveszélyes úrvezetőt sejtet.

De miért akar valaki effélét, pláne ilyen nyilvánosan hirdetni magáról?!

Ma reggeli hír: Orbán és csapata rendkívüli kormányülést tartottak hajnalban, miként árvíz idején utoljára, s utána kiállt Lázár János és Giró-Szász András a népet reprezentáló sajtó elé, és bejelentette, hogy néhány koncessziós kaszinó kivételével be fogják tiltani a nyerőautomatákat.

A hivatalos indoklás szerint a szociális érzékenység vezette rá őket, mivel nem akarták, hogy a segélyen élők továbbra is ezekbe szórják el a pénzüket, valamint a Fidesz-KDNP (És még? A Kisgazdapárt Torgyán nélküli maradványai? Az Almássy Kornél-féle MDF-maradványok?) pártcsoport politikai krédója és a nemzetbiztonsági kockázat, amit a játékgépek üzemeltetői jelentenek.

Fura egy bejelentés ez, érdemes megvizsgálni innen-onnan! A szociális érzékenységre vonatkozó kormányszóvivői utalásokat szerintem nyugodtan vehetjük bullshitnek egy olyan kabinettől és országgyűlési többséget adó  kormányzó "pártcsalád" tagjaitól, amelyik egy tollvonással eltörli vagy csökkenti a rokkantak járandóságát (általában ex-has, érdemi felülvizsgálat nélkül), negyvenhétezer forintos kényszerrabszolgaságba taszítja azokat, akik kívül kerültek a munkaerőpiacról, a nyugdíjak leszállításával vagy elvételéve riogat, és általában véve is röhögőgörcsöt kap, ha meglátja az épp aktuális borsodi éhségmenet tagjait.

A második érv, tekintve, hogy a Fidesz és a kormány feje pl. a muszlim azeri baltás gyilkos szabadon engedéssel felérő kiadatásában is aktív szerepet vállalt szerencsétlen keresztény örmények ellenében, szerintem szintén bullshit. Ráadásul meglehetősen cinikus is egy olyan párt katonáitól hallani, akik a kilencvenes években még "térdre csuhások!" kiáltozással reagált az országgyűlésben a vallási témájú felvetésekre.

Marad tehát indítéknak a pénz, mint Safarov esetében is. Csakhogy itt jön be a harmadik érv, amit érdemes fontolóra venni. Tény és való, hogy nem értek hozzá nagyon, de ha minimálisan igaz, hogy úgy a magyar mint a külföldről beszivárgó alvilágnak komoly érdekeltségei vannak a pénznyelő automaták körüli üzletben Magyarországon (márpedig ez trivialitásnak látszik), akkor a miniszterelnök és a kormánya, ha ezt a tiltást tényleg vérkomolyan gondolja, és csak a koncessziós kaszinókban lesz majd engedélyezve a dolog, akkor épp most szerzett be magának néhány elég kemény, mondhatni halálos ellenséget.

Plusz, ugye, minimális képzelőerővel és kriminalisztikai tudással azt is anticipálhatjuk jóelőre, hogy a félkarú rablós szerencsejáték-üzlet nem fog magától megszűnni csupán a tiltás hatására, amíg kereslet van rá, márpedig kereslet, amíg a szerencsejáték-függőség nevű pszichiátriai betegség létezik, bizony lesz. Tehát a tiltás magában arra jó csak, hogy viszonylag rövid idő alatt létrehozzon egy csomó illegális játékbarlangot, meg persze egy bemérhetetlenül óriási jövedelmekkel rendelkező erős alvilágot, mint ahogyan a szesztilalom is létrehozta ugyanezt Amerikában annak idején.

Nemsokára szerintem finomítani fognak ezen a zéró toleranciás tilalmon, a kérdés tehát nem  is kimondottan ez, hanem szerintem az, hogy mi körül akarnak porfelhőt kavarni ezzel a dologgal.
Mi az, ami miatt ezt a kriminalisztikai cunamit is bevállalták a kommunikációjukban, mit fednek el az ezzel a sztorival kavart hullámok előlünk?

Nagy a gyanúm, hogy a háttérben ez egy újabb pénzlenyúlási akció. Megsápolják a kaszinókat, rá akarják tenni a kezüket némi vadpénzre a szervezett bűnözés forrásai közül, mert már annyira üres a államkassza, hogy kínjukban épp ez jutott az eszükbe.

Itt a nagyszerű alkalom arra, hogy országnak, világnak, a liberális sajtónak, a fanyalgó nyugati szövetségeseknek és politikai ellenfeleknek, meg tulajdonképpen bárkinek és mindenkinek bebizonyítsátok, hogy Magyarország igenis egy jogállam, és aki mást mond, az hülye!

Schmitt Pálnál, mióta nyilvánosságra került a hegyeshalmi csárda büszkeségfalára írt üzenete, nincs alkalmasabb tárgya a jobboldali hatalmat buta senkiket egekbe emelő maffiagépezetként, politikusait pedig egyszerű seggnyalóként (bocsánat) vagy oligarchák kiszolgálóiként  "magasztaló" baloldali és liberális médiának. A doktori-ügy kipattanása csak hab volt a tortán. Elképesztő, hogy ti, akik jelöltétek, nem láttátok előre, hogy ez a pacák ennyire gázos!

Világos, hogy a nagyfőnöknek olyan bólogatójános kellett a posztra, aki bármit aláír, mivel a saját nevén kívül mást nemigen tud hibátlanul leírni, de hogy pont Schmittet találtátok erre a feladatra, az azt is jelzi, hogy hülyébbnek nézitek még a saját választóitokat is, mint amennyire tényleg azok.

Egy icipicike esélye maradt annak, hogy megmentsetek egy maréknyit Magyarország és a kormányotok tekintélyének maradványaiból itthon és külföldön:

Ne védjétek annyira ezt a senkit, hagyjátok, hadd peregjen végig a jogszerűség rokkáján az ügy és a különben elképesztően gyáva és hipokrita, de a Schmitt Pálnak tulajdonított doktori értekezés plágium voltát ímmel-ámmal mégiscsak elismerő (és különben is erősen bundagyanús) bizottsági jelentés után hagyjátok, hadd szerezzen érvényt az egyetem az 1992-ben érvényben lévő doktori szabályzatának, és vonassátok vissza az államfő kisdoktoriját.

Igen, kínos hacacáré lesz,  pláne utána azt elmagyarázni, hogy miért lehetett egyáltalán államfővé választani, és miért maradhat továbbra is ennyire magas poszton egy ilyen ember, de semmiképp lesz sem kínosabb, mint amit eddig ki kellett állnotok miatta, ráadásul azzal az előnnyel is jár, hogy bármely jogfosztást emlegető publicista orra alá dörgölhetnétek: lám, Magyarország jogállam, még a köztársasági elnökre sem vonatkoznak más szabályok, mint amik egyébként minden egyes állampolgárra. (No persze tudjuk, hogy ez csak púder a fekélyen, de akkor is...)

Senkinek nincs ugyanis egy szemernyi kétsége sem afelől, hogy ha ez a botrány, hogy kiderül, egy tudományosnak szánt dolgozat majdnem 95%-ában "szövegazonos fordítás",  nem Schmitt Pállal történik meg, hanem mondjuk velem, tőlem úgy elvették volna a doktorit, meg bevonatták volna a személyi igazolványomat, mint a huzat; sőt, még az is lehet, hogy intellektuális okirathamisítás miatt büntetőjogi vádakkal is szembe kellene néznem.

"23. § (3) Amennyiben az egyetemi doktorátus odaítélését követően kiderül, hogy az értekezést más készítette, vagy az más személy munkájának (eredményének) illetéktelen felhasználásával készült, az Egyetemi Tanács a doktorátust, s az ezt tanúsító oklevelet visszavonja, az egyetemi doktorátusra utaló névmegjelölés használatát megtiltja, intézkedik a személyi igazolványból való törlésről, s a visszavonás tényét a Művelődési Közlönyben, valamint az OTSH Közlönyben közzéteszi."

A Testnevelési Főiskola akkori Doktori Szabályzata tehát egyértelműen fogalmaz; szóval tegyetek meg magatoknak és a vezérnek egy hatalmas szívességet, jobboldali politikusok és médialakájok: ne hivatkozzatok többé se erkölcsi kötelességre, amit Schmitt elmulasztott, se egyebekre, mert csak tovább mélyítitek a gödröt, ahová  teljesen önerőből ástátok el magatok. Ha ugyanis Schmitt Pál erkölcsi felelősségét bolygatjuk, hamar visszájára fordulhat a fegyver.

Vegyétek tudomásul, hogy

t; nem utolsó sorban az ilyen béna, a mi kutyánk kölykét védő hülyeségek és persze a váltig tagadott, de soha föl nem számolt korrupció és a haveroknak osztogató, oligarchák seggét nyaló politikának álcázott törvényhozási rákburjánzás miatt.  De ahogy titeket, meg a reakcióitokat nézem, srácok-lányok, a

George Orwell 1984 című regényében nagyon fontos szerepet kap az ún. újbeszél, amely bevezetésének célja tkp. a valóság elfedése és a véleménynyilvánítás ellehetetlenítése. Az újbeszél a szópusztítás nyelve; ahogyan az egyik szereplő mondja a regényben:
„Persze az igék és a melléknevek közt végezzük a legnagyobb irtást, de a főnevek százait is teljes joggal kiirthatjuk. S nemcsak a rokon értelműeket, hanem az ellentétes értelműeket is. Mert ugyan miféle létjogosultsága van egy olyan szónak, amelyik pusztán csak egy másik szónak az ellentéte? Vegyük például a »jó« szót. Ha egyszer van egy olyan szavunk, mint a »jó«, ugyan mi szükség olyan szóra is, hogy »rossz«? A »nemjó« éppen olyan megfelelő… […] Ha pedig a »jó« nyomatékosabb kifejezésére van szükség, mi értelme annak, hogy egész csomó olyan, teljesen haszontalan szót használjunk, mint például a »kitűnő«, a »ragyogó« meg a többi hasonló? Ezeknek a jelentését tökéletesen fedi a »pluszjó«, vagy a »duplapluszjó«, ha még fokozottabb értelmére van szükségünk. […] A végén a jóság és a rosszaság egész fogalomkörét ki fogja fejezni hat szó – azazhogy igazában egyetlenegy szó.”
De nem csupán e fenti, már-már Szijjártó Péter-i eszmefuttatás klappol az orwelli angszoc-állam és a mai magyar valóság világában. Az 1984 totális állama (hasonlóan a Fidesz-kormányéhoz)  kis számú csúcsminisztériumot, csupán négyet tart fenn, neveik éppen a feladatuk ellentétei: „a Béke-minisztérium háborúval foglalkozik, az Igazság-minisztérium hazugságokkal, a Szeretet-minisztérium kínzással, s a Bőség-minisztérium éheztetéssel.” A minisztériumok nevei újbeszélül egymás után sorban: Minibé, Miniig, Miniszer és Minibő.  (Most nézd meg a képet okával, kinagyítva is, kedves olvasó!)

Szóval vagy vicces kedélyű, a hatalmat szívesen megficskázó emberek viszik ezt az éttermet épp a nyíregyházi Fidesz-főhadiszállás alatt, akik nagyon is jól tudják, hogy miért pont így nevezték el a helyet, vagy Valóság Nagybátyánk játszott ismét jó tréfát velünk.
(Egyébként régebben volt egy söröző is ott; a képen is látható kapualjban volt a bejárata. Annak neve az volt, hogy Mélypont. Az, bizony!)

Alig egy hónapja volt hangos a sajtó attól a "gerillaharcászati szeminárimtól", amit az ún. Magyar Szigeten vezényelt le Tyirityán Zsolt, a Jobbikkal és az egykori, mára betiltott Magyar Gárdával is egyébként bajtársi szövetséget vállaló Betyársereg vezetője. Azon most ne ütközzék meg a tisztelt (és nem teljesen tökfejű) olvasó, hogy miképp lehet ilyen nevű szövetségese egy olyan politikai pártnak, amelynek egyik programpontja épp a valamikori betyárvilág felszámolásának céljával létrehozott csendőrség visszaállítása; van nekik. De a probléma lényege igazából nem is csak ez, hanem például az az ólomlábúság, ahogyan Orbánisztán erre hivatott hatóságai, a terrorelhárítás és minden Fidesz-kormányok örökös főügyésze, a hírhedt Polt Pet és csapata kezeli e történeteket.

Mielőtt azonban a kellemes tespedés talajába süllyedne a teljes nemzet- és állambiztonsági gépezet legkiválóbb tagjainak összességéből rekrutált terrorelhárító gépezet, hadd hívjam föl a figyelmet valamire.

A Hatvannégy Vármegye, a Betyársereg és kimondatlanul, de annál nagyobb egyetértésben támogatva az első kettőt, maga a Jobbik is olyan hatalmi árnyékszervezet kiépítését szeretné elérni a maguk balfék eszközeivel és félidióta tagságával, amilyen a francia OAS volt. Egy jó kis terrorszervezet, az lenne csak az ínyükre való, ennek látható szándékával utaztatják körbe a magyarlakta településeken azt a mára már nagyjából csak az emlékeiből élő nyugdíjas terrorista Marton Lajost, akit e nagy országjárás közben hirtelen nemzeti hőssé is kikiáltanak (mint annak idején Belovai Istvánt). Csakhogy ebben már a máskülönben butaságig antikommunista nyugati közvélemény sem hisz nekik, mert pontosan tudják, mi volt az OAS és mik voltak a céljaik, ahogyan azt is meglehetősen jól meg tudják ítélni, hogy mennyire igaz vagy veszélyes paranoid elmeszülemény az az állítás, amit Marton máig tart, ti., hogy de Gulle "a kommunizmus legnagyobb barátja volt".


Igaz ugyan, hogy egy OAS-szerűen megszervezett katonai, rendőri és polgári vezetőket is hadrendbe állító terrorszervezetről a konspirációs készségek akut intelligenciahányados-hiányból fakadó gyengeségei okán a betyársereges, hatvannégy vármegyés, gárdás, jobbikos bagázs egyelőre még csak vágyteljesítő erotikus álmaiban ábrándozhat, de nem tölt el örömmel a tudat, hogy a terrorelhárítás és a nemzetbiztonsági szolgálatok kíválóságai eleddig képtelenek voltak egyáltalán arra a nyilvánvalóan terrorista szándékokat kommunikáló Budaházyra vagy Toroczkaira bármiféle bűncselekményt rábizonyítani, akik pedig nyilvánvalóan ilyen céllal szervezkednek.

A szélsőjobboldali radikálisok ugyanis tényleg hülyék, de mivel azok, elszántak, következetesek, mint az ökör és soha nem állnak le. A hazámat védeni köteles rezsim terrorellenes és nemzetbiztonsági belső elhárítása viszont legalább annyira bénultan figyel, amennyire szélsőségesen antidemokratikus erőkkel szemben nem volna szabad. Pedig ideje lenne szétverni ezeket a wannabe terrorszervezetecskéket, mielőtt még tényleg valami visszafordíthatatlan bajt nem csinálnak.

Ha a Matolcsy György nevével fémjelzett, kétharmados fülkeforradalmi handabandára, Orbán Viktor két szép szemének ragyogására és nyilvánvalóan vudura vagy más elmaradt hatású varázslatra alapozott gazdaságpolitikai irány hét elején látványossá lett zakója még nem volt elegendő ahhoz, hogy a Ménesi úti kollégiumból gründolt kormány valaha volt hitelessége végleg szénné égve megsemmisüljön és ez a remények elveszte miatt komor arcú kormányfő személyes bejelentésében manifesztálódva csiklandozza nevetésre a tragikomédiához szokott magyart, akkor a közoktatás tervezett átalakítását érintő államtitkári tervezet napvilágra került indokolásától már tényleg végleg rekeszizomgörcstől fetrengve nyúltak ki valamennyien, akik még ingerlik magukat az efféle hírekkel.

Ezt mondta a koncepció:

"Szerencsés, ha az első idegen nyelv nem az angol, didaktikai okból. Az angoltanulás kezdeti, nagyon gyors és látványos sikerei azt a tévképzetet kelthetik a tanulókban, hogy idegen nyelvet ilyen egyszerű tanulni."

Érti ugye a kedves olvasó? Azért ne tanítsunk angolt, mert könnyű és sikerélményt ad a gyereknek, amitől a piszkos kölke még elbízza magát!

"Célszerű olyan nyelvet választani, amelynek strukturált nyelvtani rendszere egyértelműen leírható, és egyenletes megterhelést jelent a tanulása (például neolatin nyelvek)."

Persze -- nyomjuk agyon nyelvtannal azt is, aki általában azzal sincs tisztában az általános iskola elvégzése után, hogy mi az alany és az állítmány, hadd lássa csak, hogy ahelyett, hogy könnyen és gyorsan, ráadásul valamennyire tűrhetően elsajátítana egy sok területen jól használható idegen nyelvet, mennyire meg lehet keseríteni a kényszerű nyelvtanulást grammatikai struktúrák magoltatásával!
Ráadásul ezt nem is egy, nem két, de mindjárt három kötelező nyelvvel, amik közül jó ha egyet el tud sajátítani valamikor egyetemista korára (nyelviskolai tanfolyamokkal meg különórákkal együtt) középfokon.

Az a lényeg, hogy csak el ne bízza magát a takonypóc disznaja, mert az rettentően veszélyes! A végén még tényleg megtanul angolul, elkezdni sorra olvasni a The Economistot, a Guardiant, a Wall Street Journalt meg a többi mocskos kapitalista újságot, amire nem hat a kétharmados NER hírcentrumának központi erőteréből tovaszökkenő demokráciairányítás, megtudja, hogy mit gondol Kedves Vezetőnkről és a NERről a valóban szabad világ, aztán úgy itt hagy minket a bánatba a hülyeségeinkkel együtt, mint a rezidens orvosok...

Figyeljük már egy ideje, hogy a közvetlen lakókörnyezetünkben, amihez több, a külvilágtól szögesdróttal elszigetelt óvoda és két egyelőre még be nem zárt általános iskola is tartozik, néhány éve föltűntek ezek a sárga tölcsérek.

Nem tudjuk, hogy mire való, csak sejtjük, hogy valamiféle gyermekjáték lehet, de használatának módjáról, esetleges funkciójáról vagy a gyermeki pszichére való hatásáról halványzöld segédfogalmunk sincs.
Személy szerint el sem igen tudom képzelni, hogy mire és hogyan lehet ezeket használni. Talán mellé állnak a gyerekek, beledugják a fejüket a négy kimeneti(nek látszó) nyíláson és a dolog akusztikai tulajdonságai teszik ezt a sárga műanyag tölcsért szórakoztatóeszközzé?

Tanácstalan vagyok és a hasonló dolgokban nálam sokkal logikusabban gondolkodó Principessa se tudott semmiféle használhatónak tűnő ötlettel előállni. Ezek a kanárisárga vackok meg egyre szaporodnak. Volt, ahol egymás mellett vagy ugyanazon az óvodaudvaron kettőt is fotóztam!

Gondoltam, hogy végső elkeseredésemben a hive-mind bölcsességhez fordulok, mint afféle peches bölcsész közönségsegítségért, amikor a legyenönismilliomos tizenötezer forintos kérdésénél beúszik egy matematikai feladvány.

A fent nevezett ital nevével minden most tanuló vagy mostanában végzett jogász találkozott már, aki valaha is behatóbban kellett foglalkozzon az európai gazdasági és versenyjog előírásaival. Egy viszonylag alacsony alkoholtartalmú, édes, krémes állagú feketeribizlilikőr-fajtáról van szó.

Az Európai Unió jogának jelentős részét, az ún. acquis-t -- eltérően a mi jogrendszerünkben megszokott módszertől --  többek közt az Európai Bíróság esetjoga alapján következtetik ki a jogtudósok (és mindenki más is, aki kénytelen foglalkozni vele), s e stúdium egyik igen-igen fontos precedens értékű véghatározata a Rewe-Zentral AG vs. Bundesmonopolverwaltung für Branntwein, közismertebb nevén a Cassis de Dijon-ítélet volt.

Az ügy lényege nagyjából annyiban summázható, hogy egy német kereskedő úgy döntött kábé 1977-'78-ban, hogy ő márpedig e vérforralóan csekély maligánfokkal jellemezhető, ezért főként csak koktélok alapanyagául szolgáló francia likőrféleséget importálja majd Franciaországból hazájába. Fájdalom azonban, de a Bundestag pár évvel korábban úgy határozott, hogy a zugivászatnak megálljt intve nem engedélyezi 20%-nál alacsonyabb alkoholtartalmú italok égetett szeszek és párlatok NSZK-beli forgalmazását, mivel a derék Jürgenek, Jutták valamint Hansok, Güntherek és Brünnhidék nyilvánvalóan hamarabb rászoknának a piálásra, ha ezt olyan viszonylag kevés kárt okozó italféleségek segítik, mint például a jócskán 20% alatti alkoholtartalmú likőrök; a derék német kaufmann tehát nem kínálhatta szabadon francia likőrjét odahaza.

Létezett már ugyan egy, a vámokat és az import mennyiségi korlátozásait eltörlő Európai Tanácsi rendelet, valamint kidolgozták a "mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedés" nevű európai versenyjogos jogintézményt, amely szabályok alapján korábban a hírhedten izgága digókat is lemeszelték már motorkerékpár-alkatrész, valaki másokat pedig fáradtolaj-leadási suskus miatt, de a német hatóságok váltig állították, hogy itt nem erről van szó: nem a külföldi árukra kivetett bújtatott vámról vagy mennyiségi korlátozásról, mint anno az olasz műkincs ügyben, vagy abban az ügyben, amikor kiderült, hogy a franciáknál csak azért irreálisan magas a 6000 ccm hengerűrtartalmú gépjárművek regisztrációs adója, mert ilyeneket a derék békaevőknél nem gyártanak, hanem teljesen másról, hiszen ez a szabályozás egyrészt közegészségügyi jellegű (kacc-kacc-kacc), másrészt meg maga a patikamérlegen kimért igazság, hiszen a német termékeket is ugyanúgy sújtaná, mint a nem németeket (már ha volna olyan díszmarha, aki úgy akarna Németországban likőrt gyártani, hogy nem adhatja el).

"Ami sok az sok, máhpedig én franzözisch likőhhel szehetném öntözni az NSZK báhmely szegletében lakó zug-Trinken tohkokat!" -- fakadt ki kereskedőnk, majd hóna alá csapta az ügyvédeit, akik addig-addig fellebbeztek, hogy az ügy végül meg sem állt Brüsszelig az Európai Unió Bíróságáig, amely Luxemburgban székel. Ott az okos bíró bácsik és nénik (már ha ez utóbbiak voltak akkor) meghallgatták a Német Szövetségi Köztársaság ügyvédeit aztán meg a kereskedő bácsi ügyvédeit, s úgy találták, hogy ugyan a kereskedő kívánsága a józan ész szerint kifogástalan, mert ugye mégiscsak baromság arra hivatkozva betiltani az alacsony alkoholtartalmú likőröket, hogy attól kevésbé lehet bebaszcsizni, ám ezt mégse mondhatták ki expressis verbis (mert hát végülis az EB is egy bíróság), így aztán meg kellett állapítaniuk, hogy a német államnak igaza van abban, hogy ez a nevetséges törvényszabta kritérium nem "mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedés", hanem valami más. Látták azonban azt is, hogy az Unióra nézvést veszélyes butaság volna a dolgot ennyiben hagyni és az imigyen kialakult status qout fenntartani, mert ha rájönnek a többiek is (főleg a kurvára nacionalista, így a protekcionista gazdaságpolitikát váltig istenítő franciák), akkor hasonlóképp útját állják majd a külföldről származó tagállami termékeknek, arra pedig az akkor még alig tinédzser közös piac baromira rá fog  faragni. Döntöttek tehát, s e döntésük maga lett a precedens, a később sokat emlegetett Cassis de Dijon-princípium:

"A más tagállamban jogszerűen előállított és/vagy forgalomba hozott termék valamennyi tagállamban korlátozás nélkül forgalomba hozható".

Nos, ezek után amikor megláttam a Tescoban az üveget, úgy gondoltam, hogy ha a fene fenét eszik is, meg kell kóstolnunk! Principessám, aki épp akkor jelen volt, mélyen egyetértett, s mivel ő a vizsgaidőszakokban rendezett jogi felolvasóbulijaim fő szenvedő alanya, így a Cassis de Dijon-formuláról, -ügyről, -esetről, -princípiumról  rengeteget hallott már. Egy szó, mint száz: őt is elkapta a hév! Drága volt, de megvettük.

Sose higgyetek a "marketingnek"! Mert bizony kereskedelmi szabadság ide, a tőke, az áruk és a munkavállalók szabad, határellenőrzés-mentes áramlása a tagállamok között oda, de ezt az édeskés feketeribizlis szart ott itta volna el az  anyaföld hektoliterszámra a német-francia határon, ha rajtam múlik, az tuti!

Gyöngyöspatáról jó egy évtizeddel ezelőtt olvastam először, az író-újságíró, Patai József A Középső Kapu c. kisregényében. A szerző a valaha volt patai héder néhai kisdiákja, aki arra az időre emlékszik vissza írásában, amikor a pezsgő kultúrájú vegyes magyar-zsidó nagyközség izraelita Tanházában megkezdte a Talmud második könyvének, a Bovo-Meciónak, magyarul a Középső Kapunak a tanulmányozását. Az először 1927-ben megjelent művet a XXI. században már nehéz csupán élményregénynek, fejlődéstörténetnek olvasni, hiszen a Középső Kapu történetein pallérozódó gyermek szemével látott egykori gyöngyöspatai zsidó közösség már nincs többé. Elsodorták a Horthy-korszak zsidótörvényei, a II. világháború vihara és a nácizmus embertelensége.

A zsidó Gyöngyöspata eltűnése ma is intő példaként áll előttünk: ez történik, amikor a jog és az állam elárulja önnön lényegét, a többségi társadalom pedig szolidaritását megtagadva segédkezet nyújt kisebbségei jogfosztásához, kirablásához, megalázásához, végső soron pedig elpusztításához.

Egy éve egyre többször hallok Gyöngyöspatáról, mint olyan településről, ahol a szélsőjobboldal a „cigánybűnözés” ellen demonstrál vagy ahol egy egyesületi formában működő, szélsőjobboldali ideológiájú „polgárőrség” járőrözik a „cigánybűnözés” megelőzésére. Nem vagyok hipokrita, járatos vagyok valamelyest a magyar vidéken. Tudom, hogy az 1989 után a rendszeres munkavégzésből kiszoruló, jobbára segélyeken és/vagy alkalmi bűnelkövetésekből mélyszegénységben élő cigányság kilátástalan helyzete szülte „megoldásai”, gyakran a műveletlen emberekre igen jellemző kényszeres viselkedésformái mennyire meg tudják mételyezni a velük való együttélést. Azt is meg tudom érteni, ha emiatt valaki antipátiával viseltetik irántuk – bár a „statisztikai rasszizmus”[1], még ugyanolyan káros, a demokratikus társadalom szolidaritásának szövetét szétmaró sav, mint a totalitariánus rendszerek ideológiái.

A probléma gyökere véleményem szerint itt is az állam elégtelen működése. Egyrészt a szociális rendszer hiányosságaira gondolok ezzel. Arra, hogy gyakorlatilag nincsenek olyan tömegprogramok, amelyek a cigányságot (illetve annak dolgozni, a munkájából megélni akaró részét) hatékonyan és hosszú időre visszavezethetnék a munkaerőpiacra. Másrészt arra, hogy hatástalanok azok a törekvések is, amelyek arra irányulnak, hogy megszüntessék a mélyszegénység és a műveletlenség egymást erősítő hatásainak továbböröklődését. Ehhez a legkisebb falvakba is eljutó, elsősorban pedagógiai, higiéniai és pszichológiai-népismereti eszközöket alkalmazó programok kellenének. Ezek híján a cigánysággal való együttélés problémáit kizárólag közrendvédelmi feladatként érékelő, lassan húsz éve rettentően alacsony szinten folyó politikai közbeszéd csak olaj a tűzre. Tulajdonképpen nem is csoda, hogy a lehetőségeket kereső és a nácizmussal rokon eszméket is befogadó szélsőjobboldal épp ebben az irányban támadja a köztársaságot.

Az, amit a szélsőjobb hamarabb megértett, mint a mérsékelt politikát folytató pártok, az az a tény, hogy a rendszerváltást követően megváltozott vidéki társadalom maga már nem képes a bagatell bűnelkövetést a szokott szociális eszközökkel represszálni. A mai rendőrségi rendszer a Kádár-rezsim mesterségesen fenntartott teljes foglalkoztatottsága idején jött létre, amikor a falu társadalma még képes volt szociális eszközökkel, egzisztenciafenyegetéssel megtartani azt az érzékeny egyensúlyt, amit jó közbiztonságnak érzékelünk. Akkor csupán a nagyobb városok e szociális kohéziót nélkülöző terepén volt szükség jól szervezett erőszakszervezetekre, ezért koncentrálódott a rendvédelmi rendszer is főképp a nagyvárosokba.

A rendszerváltás után azonban a társadalom kapitalista transzformációja (és a kelet-európai átalakuló társadalmakra jellemzően létrejött menedzserkapitalizmus) tömegével szüntette meg a fölösleges álláshelyeket, a képzetlen munkaerőt gyakorlatilag kisöpörve a piaccá vált elsődleges jövedelemelosztó rendszerből, a munka világából. Ezzel az egzisztenciáját vesztett tömeggel szemben (akik között itt most nem tárgyalt szociokulturális okokból rengeteg a cigányember), ha mindennapi szükségleteik kielégítéséről van szó, már nem működik megtartóztató erőként sem az őket általában idegen elemként kezelő (nem ritkán okkal is ellenséges) faluközösség, sem annak a törékeny közbiztonsági egyensúlynak a represszáliái, amelyek évtizedekkel ezelőtt, teljesen más társadalmi körülményekre szabva lettek kialakítva. Ma már nem alkalmas a régi rendszer a megélhetési célból elkövetett, és időközben a magyar vidék rákfenéjeként elharapózódott bagatell bűnesetek felderítésére, megakadályozására, megtorlására. Sőt, e bagatell bűncselekményeket elkövető mélyszegénységben tengődő tettest, ha véletlenül mégis az igazságszolgálás kezére kerülne, szabadságvesztés-büntetés végrehajtása során sokszor jobb körülmények veszik körül, mint odahaza, így a jog által rendelt büntetés is célját veszti.

A magyar vidék érdekében – a tőlem hiányolt, elsősorban a gyerekeket és a harminc év alattiakat célzó hatékony tömegprogramok mellett – közbiztonsági, közrendvédelmi megújulásra is szükség van. Amíg létre nem jön a vidéket is elérni képes rendvédelmi hálózat, amíg hatástalan a megelőzés, amíg tyúk-, krumpli- és biciklilopás esetén nem nyomoznak érdemben a sokszor több tíz kilométerre fekvő rendőrőrsökön dolgozó rendőrök egy-egy körzeti megbízottra hagyva sokszor három-négy falu közbiztonsági feladatának ellátását is, addig a gyöngyöspatai helyzethez hasonló szituációk bármikor előfordulhatnak.

A szélsőjobboldali retorika ugyanis pont itt támad, jellemző módon félreértelmezve a gyülekezési, egyesülési szabadság adta demokratikus jogokat. Ugyanis amíg a faluközösség többségi nemzethez tartozó tagjainak biztonságot és a rend sajátosan értelmezett formáját ígérve szónokolnak, addig más állampolgárokat járőrözéssel, heccelődéssel és sajnos nem csak retorikával igyekszenek megfélemlíteni, elrettenteni a „bűnöző életmódtól”. Kimondva is, kimondatlanul is másodrendű állampolgárként kezelik a cigányságot, „cigánybűnözésről” beszélnek, amely gyakorlatilag a bűnözés etnikai, genetikus meghatározottságának hirdetését jelenti, s ezen a meglehetősen ingoványos ideológiai alapon, antidemokratikus módon hajlamosak az állam valamennyi a törvények által biztosított erőszak-jogosítványát elbitorolni ott és helyben.

Márpedig az állami erőszak-monopóliumnak egy demokráciában nagyon fontos garanciális jelentősége van, hiszen a jogállam, ha gyakorolja rendfenntartó jogait, amivel szükségképpen beleavatkozik az állampolgárait megillető személyes szabadságjogok és az emberi méltósághoz való jog érvényesülésébe, saját jogszerűtlen cselekedeteivel szemben védelmet is nyújt állampolgárainak az igazságszolgáltatás és a jogorvoslatok útján.[2] A szélsőjobboldali paramilíciák által elkövetett jogsértésekkel szemben nem létezik hatásos védelem, csak az, hogy az állam előbb-utóbb gátolja vagy megszünteti a működésüket.

Külön elszomorító, hogy miközben a szélsőjobboldali erők egyre hangosabban megsértik az Európában és az egész civilizált világon alapvetőnek tekinthető emberi jogokat és magyar állampolgárok emberi méltóságát tapossák a sárba, a rendőrségünk tehetetlennek látszik.  A bíróságok nem tudják, vagy nem akarják észrevenni a nyilvánvaló tényt, hogy itt a demokratikus jogállam elleni támadás zajlik, az állam cselekvéseiért felelős kormány pedig nem lát jobb eszközt a kialakult szituáció megoldására, mint a Büntetőtörvénykönyv utólagos helyzetre igazítását, ami – míg nem párosul valóban erőt mutatni képes intézkedésekkel – egyelőre csak a tétova ejnyebejnye szintjén mozgó hazug verbalitás. Ennek a helyzetnek már nincs pusztán kommunikációs megoldása, itt az állam alapvető funkcióit kérdőjelezik meg az önkéntes rendcsinálónak jelentkező szélsőségesek.

A végjáték, hogy a hetek óta terrorizált cigány kisebbség néhány tagja – mintegy utólag is „igazolva” a „cigánybűnözés” vádját – az első adandó alkalommal meglincseli az éppen elérhető, újnyilas jellegű heccelődésébe belefeledkező szélsőjobbos aktivistát és társait[3], valódi tragédiává teszik a Magyar Állam és Gyöngyöspata, vagyis a hatásos állami fellépés híján a szélsőjobboldali provokáció terepének odavetett hasonló falvak történetét.

A demokratikus állam erőszak- és rendvédelmi monopóliumát jobban kikezdeni már talán nem is lehetne, a rasszista provokáció sikeres, a közvélemény nagy része tényként fogadja el a szélsőjobbos ideológiából következő „cigánybűnözés” eleve alapjogsértő fogalmát és süket marad a bűnözés tudományos alaposságú szociológiai magyarázatára, pláne elutasítóan viszonyul valamennyi e szociológiai okot felszámolni szándékozó igyekezethez. Az állam rendfenntartó szervei pedig enerváltan figyelik az eseményeket, miközben a kormány látszólag azzal foglalkozik, hogy közjogi alapot teremtsen a szélsőségesekkel szemben való fellépésre; kommunikációs megoldást keres valódi közjogi, közhatalmi megoldások helyett.

Pedig ez utóbbi, a közjogi alap régebben megvan, mintsem gondolnák. Már a második Magyar Köztársaság megteremtette a szélsőséges eszmékkel szembeni fellépés lehetőségét azzal, hogy elfogadta és törvényben ratifikálta a II. világháborút lezáró párizsi békekonferencia hazánk által álírt jegyzőkönyvét. Ennek máig is hatályos, de 1945 utáni történelmünk során már nemegyszer megszegett politikai rendelkezései között található egy passzus, ami anyanyelvünkön pontosan így szól:

„Magyarország, amely a Fegyverszüneti Egyezmény értelmében intézkedett magyar területen minden fasiszta jellegű politikai, katonai avagy katonai színezetű szervezetnek, valamint minden olyan szervezetnek feloszlatása iránt, amely az Egyesült Nemzetekkel szemben ellenséges propagandát, ideértve a revizionista propagandát, fejt ki, a jövőben nem engedi meg olyan e fajta szervezeteknek fennállását és működését, amelyeknek célja az, hogy megfossza a népet demokratikus jogaitól.”

Tudom, hogy a jogalkalmazás nem lehet empatikusabb a cigánysággal szemben, mint amilyenek mi, a többségi társdalom tagjai általában vagyunk, hiszen a jog alkalmazói is a mi szemünkkel látnak, a többségi társadalom képviselői a rendőrök, a bírák, az ügyészek és a politikusok is. Csakhogy ez a meccs már régóta nem csupán a szélsőjobb és a cigányok között zajlik. Ennek a demokratikus állampolgári jogok megtartása, Magyarország jogállami léte a tétje. Ideje lenne már cselekedni és ahelyett, hogy kerek szemekkel rácsodálkozunk a körülöttünk zajló valóságra – semmittevésünkkel magyar állampolgárok de facto jogfosztásához és emberi méltóságukban történő megalázásához asszisztálva – használjuk végre azokat a jog adta eszközöket, amink van, hogy megvédjük magunkat, egy európai kultúrnemzetet, és a demokráciánkat.

[3]

Nem, nem elhamarkodott az ítéletem. Tekintsék meg a videót a lincselés közvetlen előzményeiről.

http://youtu.be/LTwBkAkfaq4

A piros az erő. Jelzi, hogy itt erőből való politizálás zajlik már jóideje.

A fehér a hűség (= fides latinul), mi más is lehetne?! A hűség persze bizonyos szituációkban egyenesen hülyeség (gondolok itt pl. a ma közjogi példának tekintett Horthy-rendszer németbarátságára vagy az egykor nyilasok által lakott Andrássy út 60. népies elnevezésére, a "Hülyeség házára").

A zöld a remény; sokunknak már csak ez maradt meg a hazából jelképnek. A többi fájdalmasan valóságos.

Érdekes, hogy az alkotmányozó többség (és a komédiában részt vevő szélsőjobb) nem talált, sőt, talán nem is keresett arra módot, hogy e három meglehetősen kétes erényen túl még legalább egyet belevegyen az alaptörvényébe,

a józan gondolkodásét...

Levelet hozott a posta, a feladó nem más, mint maga  Magyarország Kormánya. Nem a Magyar Köztársaságé, mint jogi-politikai alakulaté, hanem csak így, sallangmentesen Magyarországé.

Pontosabban nem is ők, hanem a nevükben a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (WTF?) küldte a levelet, amelynek már  rögtön az elején leszögezik, hogy a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény 1. §-a mindenki maga rendelkezik személyes adataival, és azt a Hivatal nem adta ki senkinek.

"What da FUCK?!" -- kérdezhetné Ice-T, ha kapott volna ilyen levelet, de nem ő nem kapott, mert nem magyar állampolgár, úgyhogy legfeljebb ha a távolból röhöghet azon, hogy egyrészt a levél jelzi, hogy bizony a személyes adataival mindenki maga rendelkezhet, másrészt egyből a politikai cirkusz céljaira használja föl azokat a személyes adatokat, amelyeket nyilvánvalóan nem efféle célrból őriz a magyar állam lakosságnyilvántartó hivatal. Teszi ezt  mégpedig anélkül, hogy ehhez a megkeresettek hozzájárultak volna.

Node ezen emelkedjünk is fölül -- lesz aki majd bebizonyítja nekünk éles eszű érvelésével, hogy a  nevünk és a postacímünk e törvény alkalmazása szempontjából nem személyes adat --, a lényeg nem a körítő jogsértés, hanem mint miden egyes egyéb levélküldemény esetében, maga a tartalom.

A borítékba egy válaszborítékot és három darab papírt tettek, az egyik  maga a személyes adatokról szóló (nevezzük kissé cinikusnak) kioktató fecni, a másikon Szájer József és Szili Katalin a Nemzeti Konzultáció 2011 nevű szervezet nevében győzköd bennünket arról, hogy micsoda csudálatos és történelmi esemény az, hogy  feleletválasztós kérdőíven való ikszelgetéssel alkotmányozhatunk, a harmadik papír pedig maga a feleletválasztós kérdőív, amelyen ikszeléssel alkotmányozhat, aki akar.

Sem a Nemzeti Konzultáció 2010 két jeles személyisége, sem maga a kérdőív nem ad valódi választ arra, hogy milyen kényszerítő közjogi oka van az alkotmány újraszövegezésének, ahogyan arra sem, hogy melyik választási ígéretét váltja valóra a kormányzó párt azzal, hogy éppen most látta elérkezettnek az időt arra, hogy új alkotmányt adjon a Magyar Köztársaságnak Magyarországnak (oda kell figyelni a szóhasználatra!). Egyedül Szájer "Európai parlamenti képviselő" (sic!) ajánlásában található némi utalás erre, ti. "tartozunk vele 1956 hősei és mártírjai emlékének", hogy ne 1949. évi XX. törvénynek hívják az alkotmányunkat.  Véleményem szerint ez meglehetősen sovány közjogi kényszerítőerő, pláne ha azt is hozzátesszük, hogy Szájer képviselő azt is nagyon jól tudja, hisz annak idején az Ellenzéki Kerekasztal tagjaként maga is részt vett benne, hogy 1989-ben olyan reformon esett át az 1949-es szöveg, amely alapján nagyjából csupán a "fővárosa Budapest" fordulat maradt eredeti formájában az alaptörvényben, minden más gyökeresen megváltozott. Szili Katalin még eddig sem megy el, számára a közjogi legitimáció nem is kérdés, az ajánlójában csak üres szónoki klisék puffognak.

Szóval az alkotmányozási legitimáció kérdése továbbra is a mélységes mély homályban marad, legalábbis azok számára, akik szerint a fülkeforradalom nem volt akkora jelentőségű demokratikus fegyvertény, hogy mindennek, ami előtte volt sóval kellene behinteni a helyét, pláne a már húsz éve kiválóan funkcionáló jogállami alkotmánynak és a szintén húszéves jogállami alkotmánybíráskodás eddigi eredményeinek.

A kérdőív ehhez képest majdnem blőd hülyeségektől kezdve (pl. , hogy csak jogokat, vagy kötelezettségeket is tartalmazzon az új alaptörvény?) a valóban minden felelősen gondolkodó magyar embert összekötő kérdéseken át (pl., hogy vállaljon-e felelősséget a jövő nemzedékekért, vagy kifejezze-e a határon túl élő magyarokkal való nemzeti összetartozást) alig-alig jut el olyan, valóban politikai vitákat kiváltó kérdésekig, mint például a kiskorú gyermekek után a szülőknek járó szavazati jog gyakorlása, vagy a Szent Korona-tan és a történeti jogfolytonosság alaptörvénybe emelése. (Utóbbiakig el sem jut.)

Vannak olyan passzusok is, amelyek véleményem szerint nem alaptörvényi szintű szabályozást igényelnek, illetve olyanok is, amelyek nincsenek megfelelően kommunikálva ahhoz, hogy a nem jogász átlagember is pontosan megértse, miről is kell döntenie.

Az elsőre példaként hoznám azt a passzust, amely a közbeszerzési eljárásban való részvételt, illetve az állami támogatáshoz való hozzájutást csak "átlátható tulajdonosi szerkezettel" rendelkező vállalkozások javára tartaná fenn, vagy azt, amely a parlamenti vizsgálóbizottságok előtti megjelenés elmulasztásának krimianalizálását veti föl. Ez előbbit a közbeszerzési törvényben tessék módosítani, az utóbbit meg játssza le a kabinet Gyurcsánnyal személyesen, a választópolgároknak meg az alkotmánynak ehhez mi köze van?!

Nem magyarázza el a levél azt sem megfelelőképpen, hogy mit is jelent a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés kiszabásának alkotmányos lehetőségének biztosítása, ti. szó sincs róla, hogy itt tulajdonképpen az élethez való jog  semmibevételének alkotmányos lehetőségét kívánják megteremteni.

A slusszpoén azonban még csak nem is ez, hanem az, hogy a papír egy sort sem tartalmaz azzal kapcsolatban, hogy ennek a kérdőívnek az aláírói (Csák János Magyarország londoni nagykövete, a MOL volt elnöke, Járai Zsigmond a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke, Pálinkás József a Magyar Tudományos Akadémia Elnöke, Szájer József európai parlamenti képviselő, az európai alkotmányt előkészítő Konvent (sic!) volt tagja és Szili Katalin országgyűlési képviselő, az Országgyűlés volt elnöke) kinek a nevében kérdeznek, illetve arra vonatkozóan sem találunk semmiféle garanciát, hogy egyáltalán föl fogják-e használni valamihez a kérdőív eredményeit. Ha akarják igen, ha akarják nem, de azt, hogy ki vagy mire fogja fölhasználni, vagy hogy az eredmény bekerül-e az új alkotmányba, azt bizony senki meg nem mondhatja.

Amennyiben igazam van, és miért ne lenne, hiszen Orbán Viktor miniszterelnök fölkérésére a Fidesz-KDNP frakció maga kívánja az új alkotmány szövegét törvényjavaslat formájában az Országgyűlés elé terjeszteni, ez a Nemzeti Konzultációs kérdőív csupán álca. Arra szolgál, hogy minél nagyobb támogatottságot mutasson ki a készülő alkotmánytervezet mellett annak az esetleges lehetősége nélkül, hogy valójában szembesülni kényszerüljenek a választópolgárok igazi akaratával.

A kormány valójában ugyanis alkotmányügyben sem kíváncsi az állampolgárok véleményére.  A számos álkérdés mellett erre utal az is, hogy bár 1998-ban Orbán Viktor még maga is érvelt a Horn-kormány ellen, akik ugyanígy, valódi népszavazás nélkül kívántak Magyarország NATO-csatlakozásáról dönteni, és a 2004-ben is népszavazás döntött az Európai Unióhoz való csatlakozás kérdéséről, ma már megtagadnák ugyanezt egy olyan horderejű döntés ratifikációját tekintve, mint Magyarország új alkotmányának kérdése. Pedig ha valamiben, ebben ki illik kérni egy demokratikus jogállam állampolgárainak véleményét.

A magam részéről nem küldöm vissza ezt a nevetséges kérdőívet, nem leszek a bohócuk,  de elteszem bizonyítéknak. Kell majd egyszer, elszámoltatni a demokrácia valódi ellenségeit.

Már egy ideje meglehetős derűvel figyelem a Mandineres újságírók tavalyi Biszku Bélát szóra bírni akaró partizánakciója után kibontakozott büntetőeljárást, amiben -- el kell mondjam -- a jogi tények tekintetében az idősödő egykori kommunista állami vezetővel értek egyet, ezért nem is lep meg, hogy az ügyet (az Alkotmánybírósághoz intézett előzetes kérdés okán) a taláros testület határozatáig felfüggesztette a Budai Központi Kerületi Bíróság.

Még mielőtt magamra vonnám a gondolkodni kevésbé szeretők fölöttébb kellemetlen kommunistázó-véresbolsizó szitkozódását, leszögezem: egyáltalán nem szimpatizálok az 1956-os forradalom vérbefojtásában akár közvetve, akár közvetlenül részt vevők erkölcsiségével, és  azzal sincs gondom, hogy ősz öregembereket citálnak a vádhatóság elé. Képíró Sándor büntetőügye kapcsán például egyetértek a késői vádindítvánnyal: ha háborús bűncselekményeket követett el (1200 polgári lakos jogtalan kivégzésében való, elöljáróként elkövetett bűnrészességgel vádolják a Btk. katonai rendelkezései alapján), akkor bűnhődjön emiatt a hatályos törvények szerint.

Az elévülhetetlen bűncselekmények azért nem évülnek el, mert a társadalom biztonsága, igazságérzete követeli meg, hogy az ilyen tetteket elkövetők soha ne nyugodhassanak meg, hogy tudják: haláluk pillanatáig akármikor eljöhet az a perc, amikor felelniük kell bűneikért. Éppen ezért ilyen bűncselekmény a népirtás is, amelynek üldözését és megbüntetését államunk egy 1948-ban aláírt nemzetközi egyezmény alapján vállalta.

Biszku Béla perével azonban nem ez a helyzet. Mi, történelmet ismerők tudjuk, legalábbis sejtjük, hogy milyen szerepe volt neki a forradalom utáni megtorlásokban. Ha ezek miatt állítanák bíróság elé, azt meg is érteném. Tavaly volt erre is próbálkozás, ám a büntethetőség elévülésére hivatkozva a bíróság megtagadta az eljárás megindítását, a törvényszöveg ugyanis -- ezt majd később érintem -- önmagával sem egyezik.

Ezután jött az ötlet, hogy Biszku Béla ellen azért nyújtson be az ügyészség vádindítványt, mert a 2010. nyarán tőle kicsikart interjúban megsértette a büntetőtörvény nemrégiben (éppen 2010. nyarán) Lázár János, Kósa Lajos, Rubovszky György és Balsai István fideszes képviselők indítványára megváltoztatott szövegének a 269/C. §-ában megfogalmazott tiltást, amely szerint "Aki nagy nyilvánosság előtt a nemzeti szocialista és kommunista rendszerek által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő".

Ez a kisszerű, tehetségtelen jogi fércmű, a jogász és közgazdász képviselő urak indítványára  a büntetőkódexbe került pár új sor még magának az adott törvénynek a népirtás-definíciójával sem konform. A kommunista rezsimek ugyanis nem nemzeti, etnikai, faji vagy vallási hovatartozástól függően, hanem legtöbbször ezektől  függetlenül küldtek milliókat a halálba saját bíróságaikon látszólag jogszerűen  politikai bűncselekményekkel megokolva sorsukat.

Semmi elegancia, semmiféle  jogi értelemben vett ténytisztelet nincs ebben a betoldott pár sorban, ráadásul az az érzésem, hogy bármiféle a magyar bíróságoknál függetlenebb nemzetközi bírói fórum előtt is úgy bukó e balkezes passzusra hivatkozni, ahogyan van: tokkal és vonóval együtt. Egy jogállam akkor az igazán, ami, ha nem a törvények, hanem a bíróságok ítélkeznek benne.

Milyen abszurd már, hogy itt egy volt kommunista állami vezető, aki (a törvény szövege szerint) emberiesség elleni bűnt,  népirtást követett vagy rendelt el, és minden, amiért perbe tudjuk fogni az az, hogy tagadja, hogy népirtást követett vagy rendelt volna el!

Hát magunknál vagyunk, kedves ügyészség?! Nem félünk attól, hogy rondán kiröhögnek majd bennünket az Európai Unió Bíróságán, ha odáig jut az ügy?!

Nem tudom, hogy pontosan érthetőek-e a kifogásaim, ezért máshogyan is magyarázom.

A nemzetiszocialista rendszerek által elkövetett genocídium (közismertebb nevén a holokauszt) tényét arra létrejött nemzetközi törvényszék mondta ki, jogilag megalapozottan. Az elkövetőket és kitervelőket, a nemzetiszocialista vezetőket szabályos keretek között, bíróság előtt lefolytatott perben büntetőjogi felelősségre vonták. A népirtás, a genocídium jogi definícióját is ezen példaértékű eljárásoknak köszönhetően munkálta ki a nemzetközi közösség.

A nürnbergihez hasonló törvényszékek működtek és működnek ma is a volt Jugoszlávia szétesését követő ún. délszláv háború népirtásvádjait vagy az afrikai Ruandában történt emberiesség elleni cselekményeket kivizsgálandó.

Az egykor önmagukat kommunistának nevező államok által elkövetett népirtással (annak dacára használom most ezt a kifejezést, hogy  jogi értelemben véve nem korrekt) viszont másképp állunk. Persze, hogy tudunk Recskről, Tiszalökről, a GULagokról, a vörös khmerek kambodzsai gyilkos mezőiről vagy a kínai "kulturális forradalom" embertelen túlkapásairól, ezek a náci népirtáshoz hasonlóan jól dokumentált történelmi tények. Ezidáig  azonban sehol, egyetlen volt kommunista államban sem vonták úgy felelősségre az egykori állami vezetőket az általuk kollektíven elkövetett emberiesség elleni bűnök miatt, mint ahogyan a II. világháború után Németország és szövetségesei nemzetiszocialista vezetőit.

Ha valóban a kommunista rendszerek által elkövetett népirtás megtorlása vagy újból megtörténtének megakadályozása a törvényalkotók célja, és nem a szólás- és véleményszabadság korlátozása (lsd. még pl.: gyűlöletbeszéd elleni törvényhozási próbálkozások), akkor még mindig nem késő olyan jogszabályokat alkotni, amelyek lehetővé teszik, hogy az egykor elkövetett népirtásért feleljenek az egykori kommunista állami vezetők. Ehhez azonban változtatni kell a fogalom törvényi definícióján, ha az jogilag egyáltalán lehetséges, vagy más fogalmat kell találni.

Személy szerint nem volnék ellene még akár most, húsz évvel a rendszerváltozás után sem, hogy a még élő, magukat  egykor vagy ma kommunistának valló volt  állami vezetők tevékenységét egyenként megvizsgálva a Magyar Köztársaság Bírósága vagy más bíróság perben, szabályos keretek között döntsön arról, hogy az illetők felelősek-e a "kommunista rendszer által elkövetett népirtásban", vagy sem. Biszku Béla így talán nem úszná meg biztosan!

A mostani látszatperrel és ezzel a mondvacsinált tiltással azonban csak annyit bizonyítunk be mi magyarok önmagunknak és a világnak, hogy csak a szánk nagy, de még mindig nem néztünk szembe sem a Kádár-éra mai napig velünk élő személyi és politikai attitűdbeli örökségével, sem arra nem vagyunk képesek, hogy tisztába jöjjünk a demokratikus vélemény- és szólásszabadság fogalmának valódi jelentésével.

Idén -- egyelőre úgy tűnik -- a rendőrség meg fogja akadályozni, hogy a magyar homoszexuálisok egyesületei a  csőcselék elleni rendőri biztosítással nyilvános felvonulást rendezzenek, amin pedig többek között az egyneműek házasodásának jogát követelhetnék az Országgyűléstől. Az engedély megtagadásának hivatalos indoka az, hogy "akadályoznák a közlekedést".

Úgy látom, a mélyen tisztelt keresztény kurzus újfent nem látszik tudomásul venni, hogy az európai politikában vannak bizonyos demokratikus lakmuszok, és a melegek jogai, ezek egyik legpregnánsabb utcai eszkalációjával, a felvonulással együtt kultúrállamokban e lakmuszok közé soroltatnak.

A Lajtától nyugatra, a fél évig magyarok által elnökölt Európai Unióban nagyítóval kell keresnünk az olyan tagállamokat, ahol nem rendezhetnek a buzik és leszbikusok úgy utcai heppeninget (természetesen az ezzel járó rendőri felvigyázással), ahol és ahogyan szeretnének. Nem azért, mert teszem azt a németek annyira odáig lennének a homoszexuálisokért, hanem mert a szabad jogállam az olyan, hogy védi nem csak a többség, de a kisebbségek véleménynyilvánítási jogát is, és az állampolgári szabadságjogokat arrafelé nagyon komolyan veszik. Mellesleg papíron nálunk is al-kot-má-nyo-sak ezek, "érti ember?!"  Tehát elvben, ha valakinek például kedve kerekedik férfi létére tollas tütüben és sokadmagával együtt techno zenére ropva világgá kiáltani  átlagostól eltérő szexuális preferenciát, hát megteheti, pláne akkor, ha erről a jogszabályok betartásával a megfelelő hatóságokat előre értesítette.

Legalábbis eddig a gyakorlatban is így volt. (Megjegyzem pár éve a neonácik "becsületnapi" felvonulásával is, amit pedig a Lajtától nyugatra eső egyik tagállamban, de talán még a keletebbiekben sem kezelnek ennyire liberálisan.)

Újabb blamázs, égni fogunk az egész világ előtt, mint a benzines rongy. De sebaj, mert Orbán vagy valaki  más megint "megvéd" majd bennünket. Nyilvánosan...

Nem szép dolog idegen tollakkal ékeskedni, ám most mégis megteszem. A Magyar Narancs eheti számának Szüret c. oldalán találtam ezt a gyönyörűszép idézetet, amely Pozsgay Imre Orbán Viktor évértékelő beszédéről a HírTV-nek adott nyilatkozatából ragadtatott ki:

"Arról beszélt, amiről most éppen kellett. Beszédében a méltóság is benne volt, meg a program is. Ami igazán megkapó volt a jelenlegi feladataim miatt, az, amit az alkotmányról elmondott. Ha egy ilyen nemzeti alkotmányt sikerül megszerkesztenünk, akkor visszaszerezhetjük az országot." (Kiemelés tőlem.)

Visszaszerezhetjük az országot?

Mármint "mi, kommunisták", Pozsgay elvtárs?

Kiemelkedő és példátlan az összefogás, amit Magyarország népe, illetve pontosabban a magyar nyugdíjjárulék-fizetők tanúsítottak a nyugdíjrendszer harmadik (magán-nyugdíjpénztári) pillérének kiiktatásakor, mondta Orbán Viktor az ezalkalomból összehívott sajtótájékoztatón.

Nem meglepő persze Orbántól ez a hatalmi arroganica, amely mint eddig mindig, most is csupán a kommunikáció szintéjére, szónoki fogásokra redukálja a tisztességes és felelős kormányzás erkölcsi követelményeinek teljesítését.

Felhívnám a figyelmet arra, hogy ha megzsaroljuk a járulékfizetőket azzal, hogy a befizetéseiknek egy része elvész ugyan (mire is? államadósság-finanszírozásra meg arra, hogy a mostani felosztó-kirovó rendszer tovább pöfögjön), de továbbra is maradhatnak a társadalombiztosítási rendszerben, amely talán-talán esetleg valamikor harminc vagy negyven év múlva képes lesz az ő nyugdíjukat is kigazdálkodni valahogyan, vagy az a B opció, hogy a jövőre nézvést az állam  köszönettel benyeli a dolgozót illető nyugdíjjárulék majd 75%-át, viszont a maradékkal kezd a polgár, amit akar és menjen isten hírével, ráadásul az előbbi semmi aktivitást nem igényel, az utóbbit pedig személyesen, hajmeresztően rövid határidő alatt a Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság színe elé járulva teheti csak meg aki akarja, az bizony nem kifejezetten a szabad, megfontolt és polgári értékrend szerinti demokratikus választás ünnepelendő iskolapéldája.

Ilyen volumenű kérdésekben egy valóban demokratikus kormány nem ártott volna  legalább társadalmi vitát tartson, hogy a nem egészen pénzügyi zseni állampolgároknak is elmagyarázza valaki töviről hegyire, hogy miről is kell dönteni. Ha  többen tudták volna egészen pontosan és biztosan, hogy miről is döntetnek, ti., hogy elpocsékolhatja-e az állam idén az évek alatt felhalmozódott és majdan valamikor az öregkori megélhetésük alapját jelentő forrásaikat ad hoc politikai célra (az államadósság rövid távú csökkentésére), vagy sem, akkor valóban megköszönhetné a választópolgárok felelős döntését -- akár pro, akár kontra -- a miniszterelnök.  E tartalmi háttér híján e köszönetbeszéd csak egy autokrata zsaroló vagy egy a zsebünkben kotorászó tolvaj udvariasságnak álcázott arcátlan cinizmusa.

Az állami nyugdíjbiztosításba való visszalépés 97%-os eredménye csak lakmusz, ahogyan a magánnyugdíj-biztosítási rendszerben maradók 3%-a is. Jelenleg úgy tűnik, hogy többen hisznek abban, hogy a Fidesz hosszú-hosszú időre nagyon keményen bebetonozhatja a hatalmát, mint abban, hogy akár holnap, de mindenképpen belátható időn belül megbuknak, s  a többség vagy valóban elhiszi az esti mesét a nemes állampolgári összefogásról, vagy inkább hagyja magát aránytalan retorziókkal zsarolni, kirabolni, hogy valamennyire megóvja privát szféráját, mintsem nyíltan szembeszegülni velük, a tulajdonképpeni államhatalommal. (Valljuk be, ez a feltételes reflex  valamennyire Kádár János még le nem vetkezett öröksége.)

Nem százezernyi ember van, akit arculcsapásként ért a nemzeti együttműködés rendszerének pofátlan harácsolása és zsákmányelvű hatalomkoncentrációja, de egyelőre ennyien vannak azok, akik nyíltan és meggondolt érdekük szerint szembeszegültek vele. Fogadni mernék rá, hogy még vagy kétszer  vagy háromszor ennyi ember gondolta és számolta végig, hogy mikor járna jobban, de bizonyos meggondolásokból mégis a fenekén maradt, és visszalépett csendesen az állami rendszerbe, annak ellenére, hogy egészen másképpen gondolja.

Az ő csalódottságukat dühvé fokozza ez a cinikus beszédmód miniszerelnök úr.

Ha valóban komolyan gondolja, amit a most is mondott, és tényleg szeretné, hogy visszatérjen az állampolgárok az államba és intézményeibe vetett bizalma,  javaslom ne verje át és ne nézze hülyének őket. Akiket ma még az orruknál fogva vezet, azok az önök arrogáns cinizmusára eszmélve talán már holnapután elkeseredettebben fogják akarni az önök bukását, mint amennyire a korrupt  és impotens szocialistákét akarták, vagy mint azok, akik bízva az önök mihamarabbi hatalomvesztése utáni  visszarendeződésben megtartották nyugdíj-megtakarításaikat. Azt az elégedetlenséget és elkeseredett haragot már nehéz lesz némi kedélyes kommunistázgatással és hátrafelé mutogatással leszerelni...

Ma hajnalban (ami nálam körülbelül fél kilencre esik) érdekes jelenségre lettem figyelmes 2X2 szobás összkomfortos, gázfűtésű, ám sajnos hozzá tartozó garázs nélküli lakótelepi ingatlanunk nyílt balkonrészén. Egy európai házi veréb (latinul: passer domesticus domesticus) küzdött a reggelijével, egy szarvacska tészta darabbal.

Nagyjából negyedóráig figyeltem és közben fotóztam is, úgy látszott, hogy nem bánja. Télen nagyon keveset járunk ki a balkonra, feltehetőleg itt lehet az ő nyugodt evőhelye, a kaját pedig a nem messze lévő utcai szemeteskonténerből szerezhette.

Olvasom: a házi veréb Európai Közösségben ún. természetvédelmi szempontból jelentős státust élvez, bár sehol sem védett, noha Angliában  számuk az utóbbi években  az eredeti 3%-a alá süllyedt a vegyszeres gazdálkodás és a veszteségmentes betakarítási technológiák következményeképpen.  Hazánkban nagyjából 4-6 millió egyed él, angliai társaiknál feltételezhetően valamivel nagyobb dőzsben.

Ezzel együtt is a veréb a legelterjedtebb madárfaj a világon. Alfajai Afrikától kezdve Észak-, Közép- és Dél-Amerikában és természetesen Eurázsiában is  élnek, noha pl. Jamaikában, a Bahama-szigeteken, Szent Ilonán,  a Fülöp-szigeteken, Pápua Új-Guineán és Grönlandon a mai napig nem telepedtek meg.

Elsősorban magevők, vannak, akik szerint eleinte a gabonafélék népélelmezési célból észak felé terjedésével vándoroltak ők is északra, de például Észak-Amerikában a XIX. század derekán, illetve annak utolsó fertályában mesterségesen honosították meg; volt alkalom, amikor több ezer Európából bevitt párt engedtek ott szabadon. A magféléken kívül étrendjük meglehetősen opportunista, gyakorlatilag bármi számukra emészthető táplálékot elfogyasztanak, többek közt különféle fehérjedús gerincteleneket is. Ez utóbbiakat előszeretettel táplálják főleg késő tavasszal illetve kora nyáron kikelő fiókáikat. A fészek építésében  és a fiókák fölnevelésében a monogám pár mindkét tagja részt vesz, s mivel jól tűrik az ember közelségét, ezt  gyakorta épületek üregeiben, nehezen elérhető ereszek alatt esetleg gólyafészek közelében rakják szalmából, szénából és rongyokból.

Bár egyes ázsiai alfajai vonulók, náluk Európában ez nem jellemző. A veréb, mint sokunk, ott éli túl a rossz időket, ahol éppen van.

1)

"Hugo Chávez venezuelai elnök elrendelte legkevesebb hat iparvállalat, köztük külföldi tulajdonú cégek államosítását, jelentette pénteken az AP amerikai hírügynökség.

A köztulajdonba vett társaságok között van az acélgyártó Materiales Siderurgicos SA (Matesi), amelynek az argentin-olasz Technit nagyvállalat a tulajdonosa a Tenaris nevű, Luxemburgban bejegyzett cégen keresztül.
Az államosítás újabb hulláma elérte a japán Kobe Steel Ltd. acélipari óriás, az ugyancsak japán Marubeni Corp. befektetési társaság és egy mexikói nagyvállalat venezuelai vasgyártó érdekeltségét, a Complejo Siderurgio de Guayanát is.
Államosították még egyebek között a venezuelai tulajdonban lévő Ceramica Carabobo cserépgyártó vállalatot és a Siderurgica Venezolana SA acélipari céget.
Chávez korábban számos egyéb területen, köztük az olajiparban és a távközlésben is eszközölt államosításokat. A szocializmus építésének jegyében "egyetlen nagy, integrált ipari konglomerátumot létesítünk", nyilatkozott az elnök a most államosított cégek köztulajdonba vételről szóló rendeletek csütörtöki aláírásakor. A cél az importfüggőség enyhítése és a hazai ipar fejlesztése - mondta.
Venezuelában legutóbb május második hetében államosítottak nagyvállalatokat. Akkor egy csapásra 39 olajipari szolgáltató cég került köztulajdonba." (HVG)

2)

"Rendeletben az állam felügyelete alá vonható a jövőben gazdálkodó szervezetek működése, az állam nevében az államháztartásért felelős miniszter vagy kormánybiztos jár el. A parlament egy nap alatt, nagy többséggel - 336 igen szavazattal, egy nem ellenében és 13 tartózkodás mellett - fogadta el a honvédelemről szóló törvény módosítását. Nemmel egyedüliként a kereszténydemokrata Rubovszky György szavazott, az LMP képviselői tartózkodtak, míg a másik két ellenzéki párt támogatta a kormány javaslatát. Nem szavazott ugyanakkor Gyurcsány Ferenc, aki előbb támogatta, majd elutasította a kormány javaslatát.

Az Országgyűlés arról is döntött, hogy a törvényjavaslat sürgős kihirdetését kéri a köztársasági elnöktől. Orbán Viktor miniszterelnök hétfői napirend előtti felszólalásában jelentette be, hogy a vörösiszap-katasztrófát okozó vállalatot, a Mal Zrt.-t állami irányítás és állami vagyonzár alá kell vonni. A kormányfő emellett kezdeményezte, hogy az Országgyűlés hozza létre a katasztrófavédelmi biztos intézményét." (MTI)

Az előző posztból két hír is kimaradt, pedig a kettő közül az egyik felháborító, a másik pedig ha nem is háborít föl, de legalábbis erőteljesen vitatható.

Az egyik a már az előző posztban is jelzett KDNP-s javaslat a házasság intézményének megerősítéséről, amely ezzel párhuzamosan igyekezne kizárni minden, ha nem is a házassággal ekvivalensnek számító, de annak alternatívájaként működő egyéb lehetőséget, beleértve a homoszexuális párok számára eddig nyitva álló ún. regisztrált élettársi kapcsolat intézményét is. Ez utóbbiban a Fidesztől felkért Magyar Evangélikus Egyház is partnerük, ők is elfogadhatatlannak tartják az egyneműek házasságát Magyarországon.

A másik, a Fidesz által felkért Nagycsaládosok Országos Egyesületének javaslata, amely meglehetősen érdekes, a nyugati jogi kultúrában egyedülálló ötlettel állt elő a választójogosultság kiterjesztése érdekében.  A javaslat lényege, hogy a passzív választójogot az állampolgárok élveszületéséhez -- nem pedig a 18. életév eléréséhez -- kötnék, s a kiskorú gyermek szavazati jogának gyakorlását a szülőkre (gondviselőre?), első sorban az anyára bíznák, ekként vélve biztosítani a gyermekek politikai jogait.

Természetesen lehet vitatkozni azon, hogy mennyire fair a javaslat, mindenesetre azt el kell ismerni, hogy egyedi.