Ma reggeli hír: Orbán és csapata rendkívüli kormányülést tartottak hajnalban, miként árvíz idején utoljára, s utána kiállt Lázár János és Giró-Szász András a népet reprezentáló sajtó elé, és bejelentette, hogy néhány koncessziós kaszinó kivételével be fogják tiltani a nyerőautomatákat.
A hivatalos indoklás szerint a szociális érzékenység vezette rá őket, mivel nem akarták, hogy a segélyen élők továbbra is ezekbe szórják el a pénzüket, valamint a Fidesz-KDNP (És még? A Kisgazdapárt Torgyán nélküli maradványai? Az Almássy Kornél-féle MDF-maradványok?) pártcsoport politikai krédója és a nemzetbiztonsági kockázat, amit a játékgépek üzemeltetői jelentenek.
Fura egy bejelentés ez, érdemes megvizsgálni innen-onnan! A szociális érzékenységre vonatkozó kormányszóvivői utalásokat szerintem nyugodtan vehetjük bullshitnek egy olyan kabinettől és országgyűlési többséget adó kormányzó "pártcsalád" tagjaitól, amelyik egy tollvonással eltörli vagy csökkenti a rokkantak járandóságát (általában ex-has, érdemi felülvizsgálat nélkül), negyvenhétezer forintos kényszerrabszolgaságba taszítja azokat, akik kívül kerültek a munkaerőpiacról, a nyugdíjak leszállításával vagy elvételéve riogat, és általában véve is röhögőgörcsöt kap, ha meglátja az épp aktuális borsodi éhségmenet tagjait.
A második érv, tekintve, hogy a Fidesz és a kormány feje pl. a muszlim azeri baltás gyilkos szabadon engedéssel felérő kiadatásában is aktív szerepet vállalt szerencsétlen keresztény örmények ellenében, szerintem szintén bullshit. Ráadásul meglehetősen cinikus is egy olyan párt katonáitól hallani, akik a kilencvenes években még "térdre csuhások!" kiáltozással reagált az országgyűlésben a vallási témájú felvetésekre.
Marad tehát indítéknak a pénz, mint Safarov esetében is. Csakhogy itt jön be a harmadik érv, amit érdemes fontolóra venni. Tény és való, hogy nem értek hozzá nagyon, de ha minimálisan igaz, hogy úgy a magyar mint a külföldről beszivárgó alvilágnak komoly érdekeltségei vannak a pénznyelő automaták körüli üzletben Magyarországon (márpedig ez trivialitásnak látszik), akkor a miniszterelnök és a kormánya, ha ezt a tiltást tényleg vérkomolyan gondolja, és csak a koncessziós kaszinókban lesz majd engedélyezve a dolog, akkor épp most szerzett be magának néhány elég kemény, mondhatni halálos ellenséget.
Plusz, ugye, minimális képzelőerővel és kriminalisztikai tudással azt is anticipálhatjuk jóelőre, hogy a félkarú rablós szerencsejáték-üzlet nem fog magától megszűnni csupán a tiltás hatására, amíg kereslet van rá, márpedig kereslet, amíg a szerencsejáték-függőség nevű pszichiátriai betegség létezik, bizony lesz. Tehát a tiltás magában arra jó csak, hogy viszonylag rövid idő alatt létrehozzon egy csomó illegális játékbarlangot, meg persze egy bemérhetetlenül óriási jövedelmekkel rendelkező erős alvilágot, mint ahogyan a szesztilalom is létrehozta ugyanezt Amerikában annak idején.
Nemsokára szerintem finomítani fognak ezen a zéró toleranciás tilalmon, a kérdés tehát nem is kimondottan ez, hanem szerintem az, hogy mi körül akarnak porfelhőt kavarni ezzel a dologgal.
Mi az, ami miatt ezt a kriminalisztikai cunamit is bevállalták a kommunikációjukban, mit fednek el az ezzel a sztorival kavart hullámok előlünk?
Nagy a gyanúm, hogy a háttérben ez egy újabb pénzlenyúlási akció. Megsápolják a kaszinókat, rá akarják tenni a kezüket némi vadpénzre a szervezett bűnözés forrásai közül, mert már annyira üres a államkassza, hogy kínjukban épp ez jutott az eszükbe.