Na jó, ha már úgyis bulvárosodik a Kurvannya, akkor menjünk el egy kicsit ebbe az irányba is, lássuk mit lehet még kihozni a népszerű témákból!
Gymkhana...
Szóval van ez az autósport, amit főleg Észak-Amerikában, Japánban, Dél-Afrikában, a Skandináv félszigeten és néha-néha Anglia meg Franciaország kies autó-motor sportpályáin űznek.
A szó maga amúgy angol-indiai eredetű és főképp sportpályát illetve -létesítményt jelent. A lényeg, hogy a lehető legtöbb vezetéstechnikai trükköt bemutatva a lehető legrövidebb idő alatt teljesítse a sofőr a lehető legbonyolultabb pályát, mégpedig úgy, hogy közben a lehető legkevesebb hibát vét. Ez utóbbi már csak azért is a lehetetlen feltételek közé tartozik, mert a módosítatlan motorú és felfüggesztésű járgányokat legtöbbször egyes-kettes sebességben kell pörgetni mert gumikat égetve keringenek egy-egy pályaakadály (benzines hordó, ütközési bábú vagy élő ember) körül, máskor meg, hogy egyáltalán fenn maradjanak a közel 45°-ban döntött pályán, végsebességre gyorsítva kell szaggatni velük az asztalton és közben irgalmatlanul koncentrálni, hogy a sofőrnek eszébe jusson a következő akadály, annak leküzdési módja, meg hogy merre kell mennie egyáltalán. Na ehhez az egészhez tökéletesen uralni kell a gépet és ez bizony baromira látványosan eladható.
Épp ennek a sztárja egy Long Beach-i srác, Ken Block, aki egyébként a DC Shoes nevű cég tulajdonosa-alapítója, tehát üzletember is (megáll az eszem: előre magyarázom a reklámokat).
Tehát férfias dolgok: égett gumik, bőgő motor és némi adrenalin következik.
Jut eszembe: az előbbi videón szereplő Subaru már a múlté, Ken újabban egy Ford Fiestával nyomul, és persze veszettebb, mint valaha. Fő szponzora, a Monster Energy Drink idén új rallys istállót alapított, direkt azért, hogy indítsa a "rendes" rallyn is. Szerintem most én is nézni fogom.