Mostani:
1 db polgári és 1 darab katonai válfaját söpörtem be a díjnak mostanában, ami az utóbbi időben integrált mémként is működik, utóbbi persze konzervatív módon az "eredeti" felállásban, előbbi immár az új, egyesített - egybeszerkesztett, mondhatni modern variánsban létező díjszabályzattal, amit természetesen mindkettőt lazán felrúgok és megsértek most sem nevezvén meg örökösöket és utóörökösöket.
Büszkének azonban büszke vagyok rájuk.
Íme:
Polgári Kreatív Blogger
"[...]Donricardo-nak, mert a politikai írásai nem erőltetettek, nem erőlteti rá az olvasóra a véleményét. Rámutat arra, ami esetleg az újságokban is megvan, de csak virágnyelven. Nem értek a politikához, a sok -izmusokhoz, mégis megértem, mit mond. Sokan félreértik, és bunkónak tartják, pedig csak az igaza mellett áll ki." (Manipenni)
Katonai Kreatív Blogger
"[...] A szabolcsi politikai blogszférából a legszórakoztatóbbnak az igazi drc, azaz donricardo blogját tartom. [...]" ZigZag
Előbbit, a polgárit, amelyet Manipenni fotóblogjából linkelték ide és a katonait, amit a LEMIL csoporthoz tartozó Nem felejtjük! I. világháborús emlékblog szerkesztőjétől, ZigZagtől kaptam egyaránt nagyon köszönöm és igyekszem megszolgálni. Vissza kellene fogni az arcomból a jövőben, mert még a végén nagyon nagyképű leszek ezekre az elismerésekre...