Nos, gyakorlatilag ott vagyunk megint, hogy ugyan még csak kapaszkodás nélkül, de már kiterülve fekszem a padlón.
Betettem a maradék két szigót (illetve jogászul: alapvizsgát) a vizsgaidőszak elejére, hogy legyen időm tanulni rájuk, aztán puff, taccsra dobtak. A polgári perrendtartást persze megértem. Aki kialvatlanul, a két koffeint tablettának még egy félvödör kávét is utána küldve nyomja le az utolsó (EU-s eljárásjog) tankönyvet a háromból (együtt cca. 900 oldal), előző nap + éjszaka, az tényleg nem képes másnap összefüggő mondatokban beszélni. Ráadásul a remegés átterjed a kézről egy idő után a gyomorra is, és akkor aztán tényleg nem foglalkoztatják már az embert a kézbesítés vagy a házassági bontóper részletkérdései.
A mostani munkajogi zakót azonban kifejezetten negatívan éltem meg. Nem, nem azt mondom, hogy mindent, de mindent megtanultam volna, ám voltak előttem, akik nemhogy a felét, de még a harmadát sem tudták annak, amit én, mégis átmentek. Valamiért az az érzésem támadt, hogy nem kedvelnek. Láttam, amit a két vizsgáztató tanár szeme összevillan, amikor 5 helyett véletlenül 3 évet mondtam a polgári jogi elévülés idejének (utóbbi a munkajogi bérköveteléseknél van), és már kaptam is tőrnek a hátamba az "És hányast kapott polgári jogból?" -- kérdést. Mondtam, hogy ott a leckekönyv nála, ha érdekli, hát nyugodtan csodálja meg akár az összes oldalát. Utóbb a nagy sopánkodás közben, hogy miként lehet ilyen gyér tudásra négyest szerezni, még azért odatolta a "munkajogot azt meg kell tanulni"-rigmust, de akkor már szinte ott sem voltam, hanem arra az ismerősömre gondoltam, aki gyakorló ügyvéd, és a mai napig halvány fogalma sincsen a konkrét jogszabályokról, mert mindig kipuskázott mindent, amit csak lehetett. Ha ügyfél tér be hozzá kávét főzet, leülteti és öt-tíz percnyi beszélgetés után a titkárnője (egy csinos szőke lány) addig csörgeti felváltva a vonalas és a mobil telefonját, amíg az ügyfél végül -- hogy ne zavarja a nagyon elfoglalt ügyvéd urat -- elmegy, ő pedig alászálla a jogi könyveknek és az internet bugyraiban, CD-jogtárakon és egyebütt bujkáló jogszabályoknak, kínok közt izzadva másnap vagy harmadnap délre megszüli a jogeset megoldását, amit hatalmas csinnadrattával és hókuszpókusszal, telespékelve latin szavakkal, mondatokkal és idézetekkel (hát igen, egyházi középsuliban még megtanítják a latint) prezentál szerencsétlen hozzá fordulónak, majd jó vastagon fogó ceruzával írt számlát állít össze erről az egész folyamatról. Aztán este meghúzza a szőkét, és a Volvojával hazamegy vacsorázni az asszonyhoz.
Na ő a "munkajogot azt meg kell tanulni"-tanárúrnál zoknipuskával ment át. Felületes szemlélőnek akár úgy is tűnhetett -- meséli -- hogy tudta fejből, amit a keresztbe tett lábáról elolvasott, pedig csak lőtt, akár egy Simo Häyhä.
Hiába no, élni tudni kell...
