Régen fordultam már elő erre -- olyan érzés ez, mint amikor a kapitány évek múltán visszatér elsüllyed hajója roncsait szemlélni. Történt közben ez-az, amiről ez a napló nem tud, de mindegy.

Létünk újra alámerül tíz-tizenöt vagy húsz évre, lehet, hogy sosem érem meg a boldog napot, amikor társadalomépítő munkába kezd a magyar nép ahelyett, hogy szisztematikusan butított és önmaguktól is butuló tagjai egy-egy korbácsrángásnak örülve -- hogy nem épp az ő hátukon csattan -- hűsgéesküt fogadjanak egy önjelölt, diktatórikus hajlamú, a mesteri politikai hadakozáson kívül semmi máshoz nem értő, minden jogintézményünket a politikai harc eszközévé lefokozó senkinek, aki aztán a maffiacsaládokra emlékezető módon szervezett bandájával minden kulcspozíciót elfoglalva valójában is uralkodjon a plebsz felett és együtt megnyomrítsák a tulajdon orruknál távolabb látókat és a szellemi rabszolgák életénél többre vágyókat.

Mert sajnos ez ma Magyarország.

.