Kurvannya

Szülcsi tehcsi (Díj 4)

2010.04.26. 10:38 | _drc_ | Szólj hozzá!

Címkék: blog ajánló bulvár díj egó

Új blogger mém, új divathullám és új díj (nekem).

Marleen küldte rám, akinek az írásait kedvelem, épp ezért nem is fogom a fölkérést elbagatellizálni, legalábbis annyira nem, ahogyan a tőlem adott címből elsőre látszik. Ám továbbra is kétségeim vannak egyrészt az adományozó velem kapcsolatos megérzése helyességével kapcsolatban, másrészt meg az efféle blogoszférában cirkuláló díjjellegű dolgok gyors devalválódása miatt. Eleinte ugyanis valóban csak azok kapják meg, akiket a közösség (ti. a többi blogíró) tehetségesnek tart, ám ez egy idő után boldog-boldogtalan díjazásához vezet, már csak a mém mémjellege, vagyis a jelen esetben hat kötelezően megnevezendő "született tehetség" díjvárományos miatt is. Nem tudok a blogszférában hat olyan embert, akire pont ezt a jelzőt szívesen ráaggatnám. A tehetség sokrétű dolog, a veleszületettség, hát az meg nem tudom, hogy kiviláglik-e egyáltalán.

szülcsitehcsi logó

Rengeteg tehetséges ember van persze, akik megérdemelnék, hogy pozitívan megnyilvánuljak irányukban, ám  nehéz az öröklött, esetleg "Isten kegyelméből" birtokolt képességek és a tanult  dolgok elválasztása egy olyan területen, az íráskészségben,  amelyet valamennyiünknek tanulni kell.  Eldöntöttem tehát, hogy amennyire lehet, komolyan veszem az új mém elnevezését és hat helyett csak olyan egyvalakinek adom tovább, akit valóban született írástehetségnek gondolok -- meglehet rosszul vagy sekélyesen eljárva.  (Kérem a többieket, hogy ne sértődjenek meg ezen, ettől függetlenül nagyon sokakat tartok tehetségesnek és felkészültnek.)

A mémszabályzat a következő:

1. Ha valaki adja, én elfogadom, ellenvetés nélkül.
2. A logót kirakom a blogomba.
3. A szabályzatot kirakom a blogomba.
4. Megnevezek hat másik blogot, akiknek átadom a címet:
5. Kitöltöm a tesztet (inkább kérdőív, vagy mifene.- a szerk.), és kirakom a    blogomba.
6. Megnevezem, hogy kitől és mikor kaptam, és nagy, színes betűkkel   kirakom a blogomba.

A mémhez csatolt kérdőív meg itt:

név: Csak nem képezlitek?! Itt drc, egyébként pedig szerintem nem nehéz "kinyomozni".

becenévdrc, természetesen. Itt legalábbis.  A való életben majd úgyis csak akkor fontos, ha találkozunk. Nyugi, el fogom árulni.

születési hely: Db.

magasság: 183 cm

névnap:  =) Hát ha ez előbb nem árultam el, akkor... Egyébiránt ezt sem nehéz lenyomozni.

foglalkozás: Direkt kérdés; nem szeretem. Mondjuk úgy, jelenleg abból élek, hogy tudok angolul meg egy-két trükköt ezzel kapcsolatban.

testvérek: --

anyanyelv: magyar

beszélt nyelvek: Magyar, angol, némi latin, csipetnyi germán, leheletnyi spanyol, hangyafingnyi orosz, még kevesebb egyebek -- de mindig megértetem magam valahogy.

gyűjtemény: Kések, tőrök egyéb békétlen hidegfegyverek, régi (de főleg szép) órák, persze könyvek és a családi közös vagyon tárgyát képező festmények illetve egyéb műtárgyak, ha ez is beleszámít.

cipőméret: 44

iskola: Ami említésre méltó az egy banki ügyintézői középfokú valami, a diploma szerinti magyar nyelv és irodalom, angol nyelv és irodalom szakos tanári  plusz pár nemszeretem vizsga okán még mindig folyamatban a jogász elnevezésű keménypapír megszerzése.

kedvencek: passzolom

zsebpénz: Néha tényleg ennek néz ki a fizetésem, de azért többnyire megélünk, köszi.

álom: Vannak álmaim, ezt is köszönöm.

háziállatok: Egy darab eb, aki a szüleimnél tartózkodik.


Akinek pedig továbbadom, az nem más, mint:  Text.

Előzmények összefoglalva.

A bejegyzés trackback címe:

https://kurvannya.blog.hu/api/trackback/id/tr971952172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása