Kurvannya

Ken Lee és Bikicsunáj

2010.09.15. 10:18 | _drc_ | Szólj hozzá!

Ma angolul nem tudó emberekről lesz szó. Nem baj persze, hogy nem tudnak angolul, mert annál inkább emelik azok tudásának értékét, akik igen (pláne azokét, akik tényleg), s nem utolsó sorban jó szórakozást nyújtanak mindnyájunknak. Ezért sem igaz, hogy aki nem tud arabusul, az ne is próbálkozzon! (Hoffmann Rózsának pedig üzenem, hogy most megfellebbezhetetlen indokok következnek az angol, mint első számú idegen nyelv tanítása mellett.)

Az előadóművészi pálya egyik csúcsa, amikor először énekelhet valaki sok embernek, még akkor is, ha a szöveg meg-meg döccen és az üzenet így nem mindig maradéktalanul megy át a dekódolóhoz. Az Alphaville több mint húsz éves slágerébe a magyar Szarka László lehelt új életet. A mi idolunk ebből a válogatásból sem maradhat ki.

Igaz hazafiúi irigységgel kell megemlékezzünk ehelyt arról a bolgár hölgyről, Valentina Hasanról is, aki a mi Megasztárunkhoz és X-faktorunkhoz hasonló bolgár American Idol-klónban tűnt föl, s azóta is a nemzetközi kváz (illetve pontosabban a halandzsangol éneklés) állócsillaga.

Ő mára akkora sztárrá lett, hogy a dal eredeti előadója is elismeréssel nyilatkozik róla.  Mind e sikerét koronázza, hogy még magyar követője is akadt. (De talán jobb, ha az ő neve egyelőre az ismeretlenség jótékony homályában marad.)

És végül, de egyáltalán nem utolsó sorban -- kizárólag a vájtfülű angolosoknak -- itt van még egy gyöngyszem, az orosz szépség, Aliona Kravec "Don't Let Me Down" c. láthatóan kereskedelminek szánt slágere. Felületes és a nyelvet nem értő műélvező akár azt is hiheti, hogy ezzel az égadta világon minden a legnagyobb rendben van. Pedig dehogy!

Jó szórakozást!

A bejegyzés trackback címe:

https://kurvannya.blog.hu/api/trackback/id/tr32297581

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.