A fent nevezett ital nevével minden most tanuló vagy mostanában végzett jogász találkozott már, aki valaha is behatóbban kellett foglalkozzon az európai gazdasági és versenyjog előírásaival. Egy viszonylag alacsony alkoholtartalmú, édes, krémes állagú feketeribizlilikőr-fajtáról van szó.
Az Európai Unió jogának jelentős részét, az ún. acquis-t -- eltérően a mi jogrendszerünkben megszokott módszertől -- többek közt az Európai Bíróság esetjoga alapján következtetik ki a jogtudósok (és mindenki más is, aki kénytelen foglalkozni vele), s e stúdium egyik igen-igen fontos precedens értékű véghatározata a Rewe-Zentral AG vs. Bundesmonopolverwaltung für Branntwein, közismertebb nevén a Cassis de Dijon-ítélet volt.
Az ügy lényege nagyjából annyiban summázható, hogy egy német kereskedő úgy döntött kábé 1977-'78-ban, hogy ő márpedig e vérforralóan csekély maligánfokkal jellemezhető, ezért főként csak koktélok alapanyagául szolgáló francia likőrféleséget importálja majd Franciaországból hazájába. Fájdalom azonban, de a Bundestag pár évvel korábban úgy határozott, hogy a zugivászatnak megálljt intve nem engedélyezi 20%-nál alacsonyabb alkoholtartalmú italok égetett szeszek és párlatok NSZK-beli forgalmazását, mivel a derék Jürgenek, Jutták valamint Hansok, Güntherek és Brünnhidék nyilvánvalóan hamarabb rászoknának a piálásra, ha ezt olyan viszonylag kevés kárt okozó italféleségek segítik, mint például a jócskán 20% alatti alkoholtartalmú likőrök; a derék német kaufmann tehát nem kínálhatta szabadon francia likőrjét odahaza.
Létezett már ugyan egy, a vámokat és az import mennyiségi korlátozásait eltörlő Európai Tanácsi rendelet, valamint kidolgozták a "mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedés" nevű európai versenyjogos jogintézményt, amely szabályok alapján korábban a hírhedten izgága digókat is lemeszelték már motorkerékpár-alkatrész, valaki másokat pedig fáradtolaj-leadási suskus miatt, de a német hatóságok váltig állították, hogy itt nem erről van szó: nem a külföldi árukra kivetett bújtatott vámról vagy mennyiségi korlátozásról, mint anno az olasz műkincs ügyben, vagy abban az ügyben, amikor kiderült, hogy a franciáknál csak azért irreálisan magas a 6000 ccm hengerűrtartalmú gépjárművek regisztrációs adója, mert ilyeneket a derék békaevőknél nem gyártanak, hanem teljesen másról, hiszen ez a szabályozás egyrészt közegészségügyi jellegű (kacc-kacc-kacc), másrészt meg maga a patikamérlegen kimért igazság, hiszen a német termékeket is ugyanúgy sújtaná, mint a nem németeket (már ha volna olyan díszmarha, aki úgy akarna Németországban likőrt gyártani, hogy nem adhatja el).
"Ami sok az sok, máhpedig én franzözisch likőhhel szehetném öntözni az NSZK báhmely szegletében lakó zug-Trinken tohkokat!" -- fakadt ki kereskedőnk, majd hóna alá csapta az ügyvédeit, akik addig-addig fellebbeztek, hogy az ügy végül meg sem állt Brüsszelig az Európai Unió Bíróságáig, amely Luxemburgban székel. Ott az okos bíró bácsik és nénik (már ha ez utóbbiak voltak akkor) meghallgatták a Német Szövetségi Köztársaság ügyvédeit aztán meg a kereskedő bácsi ügyvédeit, s úgy találták, hogy ugyan a kereskedő kívánsága a józan ész szerint kifogástalan, mert ugye mégiscsak baromság arra hivatkozva betiltani az alacsony alkoholtartalmú likőröket, hogy attól kevésbé lehet bebaszcsizni, ám ezt mégse mondhatták ki expressis verbis (mert hát végülis az EB is egy bíróság), így aztán meg kellett állapítaniuk, hogy a német államnak igaza van abban, hogy ez a nevetséges törvényszabta kritérium nem "mennyiségi korlátozással azonos hatású intézkedés", hanem valami más. Látták azonban azt is, hogy az Unióra nézvést veszélyes butaság volna a dolgot ennyiben hagyni és az imigyen kialakult status qout fenntartani, mert ha rájönnek a többiek is (főleg a kurvára nacionalista, így a protekcionista gazdaságpolitikát váltig istenítő franciák), akkor hasonlóképp útját állják majd a külföldről származó tagállami termékeknek, arra pedig az akkor még alig tinédzser közös piac baromira rá fog faragni. Döntöttek tehát, s e döntésük maga lett a precedens, a később sokat emlegetett Cassis de Dijon-princípium:
"A más tagállamban jogszerűen előállított és/vagy forgalomba hozott termék valamennyi tagállamban korlátozás nélkül forgalomba hozható".
Nos, ezek után amikor megláttam a Tescoban az üveget, úgy gondoltam, hogy ha a fene fenét eszik is, meg kell kóstolnunk! Principessám, aki épp akkor jelen volt, mélyen egyetértett, s mivel ő a vizsgaidőszakokban rendezett jogi felolvasóbulijaim fő szenvedő alanya, így a Cassis de Dijon-formuláról, -ügyről, -esetről, -princípiumról rengeteget hallott már. Egy szó, mint száz: őt is elkapta a hév! Drága volt, de megvettük.
Sose higgyetek a "marketingnek"! Mert bizony kereskedelmi szabadság ide, a tőke, az áruk és a munkavállalók szabad, határellenőrzés-mentes áramlása a tagállamok között oda, de ezt az édeskés feketeribizlis szart ott itta volna el az anyaföld hektoliterszámra a német-francia határon, ha rajtam múlik, az tuti!
